Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Frigy Szabolcs
"Babeş-Bolyai" Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kar Kolozsvár Mesterképző |
| Eutanázia Az élet jog vagy kötelesség? |
| Kulcsszavak: eutanázia, halál, szabad döntés, orvoslás, hospice |
| Nehéz az eutanáziáról értékmentesen és tudományosa írni, mert a szavak megválasztásával, amelyekkel e kérdésről írunk, már akaratlanul is tükrözi az állásfoglalásunkat erről a témáról. Nem mindegy, hogy "méltóságteljes halálként" vagy "asszisztált öngyilkosságként" definiáljuk az eutanáziát. Nem is álltathatja magát a dolgozat szerzője, hogy objektív megközelítésben tárgyalja ezt az érzelmileg túlfűtött témát. Amit célként ki lehet tűzni, az egy "együtt-gondolkodás" ebben a témában, érvek és ellenérvek felsorakoztatása anélkül, hogy a végén bármiféle döntést vagy ítéletet hoznánk. Mielőtt még a téma mélyére ásnánk, fontos néhány alapvető eutanázia fogalom tisztázása:
Skolka Enikő (2004) a terminális betegekkel való szociális munkáról szóló könyvének bevezetőjét azzal kezdi, hogy ameddig az ember és a közösség hit a rituálékban, és az halált egy átmenetnek tekintették az életből valami új kezdet felé, addig a halálhoz való viszonyuk is egészséges volt. Minél inkább eltávolodunk a közösségi rituáléktól, a halál annál egyedibb és félelmetesebb. Ezt a félelmet még csak erősítette, hogy az emberek a halált tabu témának minősítették és nem lehetett nyílt társadalmi diskurzusban beszélni róla. Ezzel együtt a halált, mint történést is intézményesítették, és a halál "természetes" helye az otthon helyett a kórház lett. Amerikában az emberek 90%-a otthon szeretne meghalni, ennek ellenére a statisztikák azt mutatják, hogy az elhunytak 57%-a kórházban hal meg, 17% szociális otthonokban, 6% más helyen, és 20%-a hal meg csupán otthon. A modern orvoslásban a halál kérdése akkor kezdett morál-etikai kérdésé válni, illetve az élet megrövidítése, amikor a visszafordíthatatlan kómával szembesültek. Ezzel kapcsolatos dilemmákat Blasszauer foglalta össze:
Már az elején fontos letisztázni, hogy tévesek azok a sztereotípiák, hogy az eutanázia azért jelent meg, mert túl drága a terminális betegek életben tartása. A modern kor eutanázia vitái mindig azokban az országokban indultak meg, amelyekben nem gond financiálisan az élet meghosszabbítása. Fontos azt is leszögezni, hogy nem az újkor problémája az eutanázia. Az ókorban több kultúrában gyakorolták az aktív eutanáziát, amikor a születési rendellenességékekkel világra jött csecsemőket szikláról levetették, vagy egyéb más módon halálukat okozták. A korabeli írásokban megjelenik a "jó és méltóságteljes halál" biztosítsa mindenkinek, amely viszont nem kötődik az orvosláshoz. Az újkorban 1920-ban született törvényjavaslat az eutanázia legalizálására, amit viszont nem hagytak jóvá. 1939-ben a naci vezetés legalizálta a "halálba segítést" (Sterbehilfe), ennek nyílván politikai vetületei is voltak. Amerikában az eutanázia-viták Karen Ann Quilan, 21 éves kómában lévő nő esete kapcsán éleződtek ki. A lány családja hosszú évekig pereskedet, hogy a lányát életben tartó gépeket lekapcsolják. Végül a legfelső bíróság jóváhagyta a család kérelmét és lekapcsolták a gépeket, ám a lány lélegzése nem szűnt meg, és még további 9 évig élt. Érvek és ellenérvek az eutanáziáról Az eutanázia viták kapcsán van néhány dimenzió, amelyet másként magyaráznak az ellenzők és a támogatók:
Elhangzik, hogy Ramón egyetlen vágya, a halál, semmi mást nem vár az élettől, és gondolatai is e körül mozognak. Sajátos módon megjelenik a szerelem is, amely úgy tűnhet értelmet és célt adhat az életének, de a történet végén, miután a bíróság elutasítja eutanázia kérelmét, éppen ezt a szerelmi kapcsolatot használja fel az "életből való kilépéshez". Az eutanázia-viták kapcsán jól körvonalazódik, hogy az eutanázia nem csak egy jogi kérdés, hanem egy orvosi, etikai, politikai, társadalmi kérdés, amelynek számos dimenziója van. Rendelkezhet-e az egyén saját élete és különösen halála felett? Kérhet-e segítséget és ez a segítség a másik oldalról nem-e tekinthető gyilkosságnak? Az eutanázia mennyire ellentétes az orvosi etikával, nem-e vezet tekintély és bizalomvesztéshez? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sokasága körül folyik ma a vita. Az Európa Tanács 2003-ban készített egy felmérést, melyből kiderült, hogy Európában egyetlen országban legális az eutanázia, és ez Belgium, míg az asszisztált öngyilkosság Észtországban és Svájcban. Figyelemre méltó, hogy Hollandia az Európa tanácsnak elküldött válaszában tagadta, hogy az eutanázia legalizálva lenne. Nem lehet megkerülni a kérdést, hogy miért vált ennyire aktuálissá az eutanázia kérdése napjainkban. Ameddig a vallás és a vallási elvek az ember szerves és közvetlen irányítói voltak az ember életének, és a vallásnak volt egy elfogadott koncepciója a szenvedésre, addig minden egyénnek segítette megtalálni annak saját egyéni szenvedésének az értelmét. Ha elfogadja az ember, hogy a halál után a halál előtti szenvedés hasznosítható, akkor ez magyarázó erővel bír a szenvedés miértjére. Ugyanakkor fontos kiemelni azt is, hogy az orvoslás fejlődésével nem csak az átlagéletkor nőtt meg, hanem megnyúlt a szenvedés ideje is. Az emberi életnek egyik meghatározó tényezője lett az orvos-technológia, amely révén jelentősen megnőtt a várható élettartam is. Az elhalálozási okok is megváltoztak a közegészségügy fejlődésével; míg régen elsősorban akut betegségekben vagy balesetben haltak meg a legtöbben, az újkorban elsősorban krónikus betegségek miatt halnak meg az emberek, amelyek lassú (testi és/vagy szellemi) leépüléssel járnak együtt, amely kihatással van az emberi élet minőségére és méltóságára. A szenvedés és a halál elsősorban orvosi kérdés lett, és ezzel párhuzamosan nem volt választ arra, hogy milyen helye van az ember életében a szenvedésnek, ennek következménye az lett, hogy az egyén számára céltalanná és értelmetlenné vált a szenvedés. Az eutanázia körüli vitákban mindig előkerül az érv, hogy a betegnek legyen saját élete és halála felett valamilyen döntési szabadsága. Minél inkább szélesedik a társadalmi diskurzus az eutanáziáról, és minél több konkrét példa kerül előtérbe, annál jobban körvonalazódik, hogy nagyon nehéz egységes szabályozást alkotni és nehéz olyan eljárást kidolgozni, amely keretet ad az eutanáziának. Hank Ten Have1 az eutanáziáról szóló írásában kifejti, hogy a holland gyakorlatban melyek a "megfelelő eljárás követelményei", melyeket az orvosnak a büntetés elkerülése érdekében be kell tartania2 : "Az orvosnak
Továbbá a holland szerző kiemeli, hogy az eutanázia gyakorlatának elterjedésével talán már nem a "végső megoldás". Kell-e szociális ellátó intézeteket létrehozni, vagy engedélyezhető lenne az öregek eutanázia kérelme is, akik már nem látják életük értelmét? Vannak olyan liberális vélemények, amelyek támogatják, hogy öngyilkos-kapszulákat osszanak az öregeknek, hogy ezáltal ők is szabadon dönthessenek az életük végéről. Az eutanázia kapcsán fontos kérdést jelent, hogy vajon az orvosi hivatással mennyire lehet összeegyeztetni, nem-e vezet orvosi tekintélyvesztéshez. A British Medical Association (BMA) hivatalos állásfoglalást adott ki az eutanáziával kapcsolatban3. A dokumentum második paragrafusa így hangzik: "Amennyiben a kezelés kudarcot vall, illetőleg megszűnik eredő előnyt nyújtani a betegnek (illetőleg ha a beteg esetlegesen visszautasította a kezelést), a kezelés elsődleges orvosi célja nem valósítható meg, ezáltal megszűnik a kezelés indokolt mivolta. Amennyiben más indoka nincs, a betegnek előnyt nem nyújtó kezelés etikailag és jogilag visszatartható vagy megszüntethető, az orvoslás célja pedig a tünetek palliatiójára módosul." Az orvosi kamara állásfoglalásának ezt a részét az eutanázia-ellenzők úgy értelmezik, hogy ez már nyílt kiállás az eutanázia mellett. Az eutanázia és a jog Az eutanázia kérdését boncolgató jogi diskurzusok kiindulópontja mindig az "élethez való jog". Jogi megközelítésben ez élethez való jognak két dimenziója van: egyrészt az egyén joga az élethez, amely a fogantatáskor már megilleti, másrészt az élethez való jognak van egy társadalmi dimenziója is, az ember, mint közösségalkotó lény, és mint ilyen, életével a közösséggel szemben felelőséggel tartozik (Chiriţă 4). E kettő együtt alkotja az élethez való jogot, amelyet az államnak biztosítania kell. Ha az állam nem védelmezi az életet, akkor az a közösség létét veszélyezteti. Ezért az élethez való jog bizonyos értelemben nem egyéni szabadság, hanem egyén feletti, közösségi érdek. Az élethez való jog megsértését az állam szankcionálja, még akkor is, amikor öngyilkosságról van szó. (pl. sikertelen öngyilkosság után kötelező a pszichológiai kezelés). Ilyen értelemben az egyén nem dönthet szabadon az életéről jogi értelemben, mert az állam, a közösség, a társadalom "számít" rá. Az élet az egyén számára a fogantatással kezdődik és a halállal zárul le, ám a társadalom számára nem az egyéni élet kezdete és vége nem feltétlenül ez a két időpont. Mit várhat el a társadalom egy terminális betegségben szenvedőtől? Chiriţă kiemeli, hogy ebben a megközelítésben az élethez való jog második, társadalmi dimenziója érvényét veszti, és az egyén innentől kezdve saját maga dönt életéről, társadalmi szankciók nélkül. Jogi és alkotmányos szempontból tehát nyitott az út egy az eutanáziát szabályozó törvénynek. A szerző azonban kiemeli, hogy az élethez való jog nem fordítható át negatív joggá, a halálhoz való joggá. Azért fontos ez a kiemelés, mert az élethez biztosítása az állam számára aktív részvételt jelent, ám ha létezne jogi szempontból halálhoz való jog, akkor ebben az államnak is aktívan szerepet kéne vállalnia, valamilyen intézményes formában biztosítani kéne ennek a jognak a gyakorlását. Ezért az állam az eutanáziával szemben csak passzívan viszonyulhat, és jogilag kizárt olyan intézményeknek a létrehozása, amelyek a "halálhoz való jogot" érvényesítsék. Az eutanázia jogi rendezése tehát úgy oldható meg, hogy az egyén életének társadalommal szembeni kötelessége elévül, és az életéről egyedül az egyén rendelkezik. Az állam ebben az esetben az önként választott halált nem szankcionálja, ám aktívan (intézményesen) részt sem vállalhat benne. Eutanázia helyett hospice? Napjainkban az eutanáziáról szóló vitákban egyre többet emlegetik a különböző palliatív terápiát és a hospice programokat, mint az eutanáziával szembeni alternatívákat. Az utóbbi években a beteg szenvedésének enyhítésére és az emberhez méltó élet biztosítására irányuló kutatások szép eredményeket tudnak felmutatni. Ebben a megközelítésben olyan irányba kell kutatni, hogy miként kell az beteg életét méltó módon meghosszabbítani és nem, hogy milyen módon, milyen feltételek mellett lehet a szenvedéssel teli életet meghosszabbítani. Nem akarja az eutanázia kérdését eldönteni, inkább megkerülve a kérdést, megpróbál egy versenyképes alternatívát felmutatni. Ennek a koncepciónak az előnye, hogy megtartja az orvosok tekintélyét, és megtartja az orvoslást az életért való munkálkodásnak. Arról, hogy mennyire társadalomfüggő a halálról és az eutanáziáról való gondolkodás, kitűnő példa Japán esete, ahol a modern kor nemzetközi törvénykezései ellentétbe kerültek a tradicionális halál-felfogással. A szervátültetés kapcsán robbant ki a vita, hogy vajon az Egészségügyi Világszervezett által elfogadott meghatározás a halálról vajon elfogadható-e a japán társadalom számára. A szervátültetést csak úgy tudják végrehajtani, ha a beteget mesterségesen életben tartják gépekkel. A japán közfelfogásban, ha egy test nem hideg, akkor a halott lélek még a testben van, így nem egyeznek bele a szervei donorként való felhasználásával. Japánban ennek nyomán olyan törvényt alkottak, amely egyaránt rögzíti a halál tudományos definícióját, ugyanakkor lehetőséget ad a hozzátartozóknak, hogy maguk döntsék el, mikor áll be a halál. Az eutanázia kérdése, egy olyan probléma, amelyet társadalmilag kell megoldani. Beleértve a dologgal kapcsolatos tájékoztatást és nevelést ill. annak a szakértők bevonásával való nyilvános megvitatását is. Ameddig az érintett szemben áll a társadalom többségének ellenző véleményével, nehéz kikerülni a negatív erkölcsi megítélést. Ez a szembenállás sok esetben azért áll fenn, mert az emberek előszeretettel gondolkodnak ugyan a másik haláláról, de a saját halálunkról egyáltalán nem. Sok esetben a kérdésfelvetés rossz: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk egy idegen eutanázia kérelméről, hanem az, hogy mit tennék, ha én hasonló helyzetben lennék. Végezetül álljon itt egy idézet Csejtei Dezsőtől (2000) egy idézet: "Már a múlt században Kierkegaard felfigyelt arra, hogy a modern ember milyen erosen kötődik a gyors halál gondolatához. "Manapság csaknem mindenfelé lehet hallani azt a véleményt, hogy egy hirtelen és gyors halál lenne a legkívánatosabb. Mit jelentsen ez? Azt kell jelentenie, hogy az ember a halál gondolatát el akarja tolni magától, magát a halált pedig olyan messzire ki akarja tolni az életbol, amennyire csak lehet. Az ember úgy szeretne élni, mintha nem is lenne halál, mikor pedig annak tényleg el kell jönnie, akkor hagyjuk oly gyorsan és hirtelen elj?ni, hogy csaknem olyan legyen, mintha nem is lenne."5) Holott a régi egyházi imában az állt, hogy Isten, egyebek mellett, a "gonosz, gyors haláltól" is óvja meg az embert. Kierkegaard itt a halál modern elidegenítési technikáinak egyik legfontosabbikát világította meg. Ha a modernitás - és a posztmodernitás korát is - egyre inkább a gyorsaság szenvedélye, mániája, torz értéke keríti hatalmába - gyorsbüfék, gyorsforgalmi utak, "gyorstalpaló" tanfolyamok, stb. -, akkor miért éppen a halál vonná ki magát a gyorsaság alól?" Irodalom:
|
|
1A tanulmány eredeti címe: Why (not) legalise euthanasia and physician assisted suicide? European Journal of Palliative Care. 8th Congress of the European Association for Palliative
Care. Plenary lectures. The Hague, 2-5. April 2003. 21-27 back 2 A holland törvénykezésben olyan bűncselekmény az eutanázia, amelyet nem követ bűntető eljárás, ha a törvényileg szabályozott módon jár el. back 3 Az életfenntartó orvosi kezelés visszatartása és megszüntetése: útmutató döntéshozáshoz back 4 R. Chiriţă, Dreptul constituţional la viaţă şi dreptul penal back |
| Vissza |