Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Petyár Tünde-Tárnoky Botond
(Tárnoky Botond a "Babeş-Bolyai" Tudományegyetem Filozófia Karán működő Mesterképző hallgatója) |
|
Úgy gondolom talán nem ártana bemutatkozni azoknak akik még nem ismernek bennünket, ezért - így írásban - átadnám a szót Petyár Tündének. Most az Ő bemutatkozása következik. 1986 március17. én születtem Nagyváradon, jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem angol szakos hallgatója vagyok. Magamról sokat nem szeretek írni, egészen új nekem ez a helyzet. A verseim körülbelül másfél-két éve íródtak, most Boti kérésére kerültek nyilvánosságra. Botit körülbelül négy éve ismerem és előszeretettel olvastam a verseit. Pár hónapja egy beszélgetés alkalmával küldtem neki néhány írást az enyéim közül, félve ugyan, hiszen ezek a versek darabjai a belső gondolataimnak. Meglepetésemre jóleső dicséret fogadott, és elfogadtam az ajánlatát, miszerint válaszokkal szeretné illetni verseimet. Viszonylag új dolog ez manapság - legalábbis nem gyakran találkozik vele errefelé az ember - ezért úgy gondoltam egy próbát megér. Válaszverseket kaptam a verseimre, amelyeket először furcsa volt olvasni, hiszen teljesen evidens... a két gondolatmenet nem egyforma. Így született meg a nyolc "verspár" - válaszversek, ha tetszik - amelynek első részeit én - a válaszként szolgáló utolsó részeket pedig Boti írta. Talán akkor magamról is néhány szót. Tárnoky Botondnak hívnak. Első verseim a Bihari Napló hasábjain jelentek meg, majd a Várad nevezetű irodalmi kulturális havilapban, valamint a Helikon Nagy Kilometrik mellékletében. Néhány antológiában is szerepelnek még verseim mint például: Beretyószéplaki Történeti Antológia (Europrint, Nagyvárad, 2005, II. évfolyam), Jeunes Auteurs Poésie (Les Editions de l"Hébe 2001), 101 vers Nagyváradról (Kriterion Könykiadó, Kolozsvár, 2005) valamint önálló verseskötettel is rendelkezem A vér dialektikája címen (BMSZKI nyomdája 2005) Az itteni versek egy irodalmi kísérlet eredményei. Jómagam úgy gondolom: az irodalom végső soron kommunikáció. Miért ne kommunikálhatna ezért két íróember úgy, hogy az egyikük már megírt versének hatására a másik válaszverset írjon. Így ami kezdetben volt, valami mássá válhat, talán többlettartalomra is szert tehet akár. Petyár Tünde, aki régi és kedves ismerősöm megosztotta velem néhány versbe szedett gondolatát. Ezek hatásra írtam én a ,,válaszverseket". Így elindult a közös alkotás folyamata: az első versszakok az ő keze munkáját, szerény véleményem szerint kibontakozó zsenialitását tükrözik. A második versszakok pedig az én hozzáköltéseim. Talán idővel egy kötetre való is összegyűl majd, de addig is jó olvasást kívánunk mindenkinek. Olvad rólam illatom varázsa S szeretsz. Nem kell több a létnél, Ha velem nevetsz. Őrjöngő pusztítás, vad sikoly vagyok, Megharapsz - vérem hull - Hagyom. Cseppenként szeretsz és élvezel, Tüzemnek ezer kis fényével, Játsz tovább, játsz tovább édesem, Ha megcsalsz, hát véredet mérgezem. Véremet mérgeznéd ha csallak? Ki szintúgy cseppenként szeretsz? Rám olvad illatod varázsa Ha csendben ránevetsz. Tüzednek fényével játsz, Játsz tovább édesem - velem! Nézlek Őrjöng a csend szívemben. Hallom a szuszogást, A kopácsoló némaságot torkomban. Zsibongó homlokom pisszenésnyi jajai Fülemben visszhangzanak halottan. Agyamban képek játszanak, Rám vetülnek arcod jelei. Gyilkos csendbe pusztul most a lét ahogy ömlenek duzzadó szemeim szavai. Neked mesélnek. Nekem mesélnek. Rólad, a mindig feltöltődő magány Feneketlen kútjainak mélységeiről! A kimondhatatlan, torkodat tömítő Néma szavak bizsergéséről! Arról hogy szívedbe őrjöngök némán Ahogy magadba zár tested hője Szemed mélységekbe rántó Duzzadó, könnyes feneketlensége. Parázs Ajkadról lecsókolom a szót, Szemedbe égetem magam. Lánggal játszó ezüstfényű köd vagyok, Harmattal mosom meg hajam. Rámpihegsz, homályos, szép alak, Testedről vér folyik, hagyom - Titkom vagy, s titkon én neked titkod. Szerelmünk egybeforr a havon. Szerelmünk egybeforr a havon. zúzmarás néma báb vagyok! Titkos mozdulatlanságba, érted Véremet vesztve, hagyom! Vágy árnyékuk mélyén égve élek félve várom, hogy pillantásod emeljen ki végre de gyáva vagy dönteni szavad te alak kiért éget a szenvedés és felszív a salak mert maradt még rongy életem bújából elég mi vért kíván bántásokért némán a tiéd kell add nekem minden csepped muszáj szívem megtölteni, hogy üssön még egyet... kurtán... a holnapért. Árnyékuk mélységében pillantásaink. Gyávaság töri szavam. Mit mondasz éhes farkasként harap. De végre... láthatatlan kezek emelnek mindenek felé cseppenként véremmel fizetek kínodért. A máért és minden holnapért. Vergődés... Testem vonaglik lelkeden, Lelked lépcsőzik testemen. Felváltva így öleljük egymást Halálra.... Egyedül Hiányba csavart lelkem Érzéstelenül vergődik. Csak úgy...van. Mint két pillanat között A megfogant idő... Gumiszoba létezni feledésbe merülve a semmi szigetén elhagyatott fények között zárt odúban feléd kiáltanék de szusszanás csak a hang mi fojtja torkom tövises kínok közt verejtékező szemem lángjában emésztődik ezer emlék mit felém fúj a sötét lyuk cellaszagú bűze. megőrültem. És veled én is. Beléd bújnék... mint odúba - nem lehet! Gyerekként sikítanék - nem lehet! Elhagyatott fények között. A lélek csak remeg, Mert fagyos minden emlék még újra nem érinti lángoló szemed! Tükör Fáradtság, s benne zúg valami. Cseppenként hull agyamba a külvilág És csak én létezem. Magányomba zárom szemem És sorvadni látom benne tagjaim. Kulisszatitok talán, hogy a mi életünk Veretlen tojáshab. Mint a lapostetű: kevés és mocskos. Jelentéktelen testjáték A lelkek harcában, Mik értünk élnek És égetik egymást A mézmosta tisztátalanságban, De mégis egy a vég... De mégis egy a vég... Értem élve lásd - elégsz Testjátékunk titkos jeleibe írva minden sorvadás. Lelkedbe hullok mint a külvilág Cseppenként... Szemed befogja magányom A fáradtság mi zúg, én vagyok Testetlen kínod én vagyok Csak arcodban látom arcomat Hogy mit, nem tudom... csak akarok! |
| Vissza |