Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Gergely Péter-Alpár Babes – Bolyai Tudományegyetem Történelem – Filozófia Kar Filozófia Szak |
| A logikai állíthatóság korlátai |
| Kulcsszavak: állítás; korlát; kijelentés; etika; igazságértékek; tapasztalat; formalizmus |
|
Az olvasónak a dolgozat címének elolvasásakor az a gondolata támadhat, hogy munkámban az állíthatóság – pontosabban a logikai állíthatóság – kérdésének az ismertetéséről lesz szó. Tulajdonképpen ez így is van. Mégis, úgy gondolom nem árt előrebocsátani, hogy a dolgozat inkább vázlatszerű. Aki tehát a logikai állíthatóság korlátainak részletes kifejtését várja jelen munkától, annak csalódnia kell. Vázlatszerű volta természetesen bevezető jelleget kölcsönöz az itteni vizsgálódásoknak. Bevezetés kíván lenni egy problematikába, aminek részletes kifejtése még várat magára. Valójában egy vizsgálódás hipotézise fog a dolgozatban körvonalazódni. Ennek a hipotézisnek a mentén teszem fel majd az esetleges kérdéseket és próbálok azokra válaszlehetőségeket keresni. A dolgozatban megjelenő vizsgálódások kiindulópontját tanárom, dr. Gál László tanulmányai* képezik. Az említett tanulmányokban Gál László elsősorban a mi állítható kérdésre keresi a választ. Mivel ezek a tanulmányok képezik a dolgozat kiindulópontját, úgy gondolom nem fölösleges, sőt, igen hasznos lesz megvizsgálni a tanulmányok szerkezetét, az érvelések logikai menetét, illetve a tanulmányok során kikristályosodott következtetések eredményeit.** Mindazonáltal nem szeretném, ha munkám a Gál László által megfogalmazott gondolatok, érvelések feltérképezésére korlátozódna, hanem célomnak tekintem egyúttal kritikailag viszonyulni azokhoz, esetleg továbbgondolni őket. Ezáltal lehetőség kínálkozna arra, hogy az állíthatóság kérdését más – a logikától eltérő – filozófiai diszciplínák szemszögéből is megvitatásra érdemesnek nyilvánítsam. Ezzel elérkeztünk dolgozatom egyik kulcsmozzanatához, nevezetesen a kérdésfeltevés pillanatához. Mi állítható logikailag? Mivel a tanárom által vizsgált probléma logikailag merül fel, nagyon fontos szerepet tölt be a kérdésben a logikailag szó. Érdemes is lesz ezért megvizsgálni magát a kérdést, ill. a benne szereplő fogalmakat. Mi állítható logikailag? A kérdés egyszerű szavakból épül fel. Mondhatni, hogy egy egyszerű kérdéssel van dolgunk. Ennek ellenére, ha jobban szemügyre vesszük a benne szereplő fogalmakat, mindjárt rájövünk, hogy maga a kérdés már irányt szab vizsgálódásainknak. A feltett kérdésre nem lehet akármit, és akárhogyan válaszolni. Jelen esetben egy jól körülhatárolt kérdéssel állunk szemben. Meglehet, hogy a logika, ez esetben a logikailag szó hallatán valami szigorúra, törvényszerűre, az egyszerűség, tisztaság és jól meghatározottság jegyeit magán viselő dologra gondolunk. Ez a valami pedig nem más, mint az állítás. Az állítás logikailag, a logikai értelemben vett állítás. De vajon mi az állítás? És a kérdés még kidolgozottabban, még konkrétabban feltéve: Mi a logikai állítás? Ha jól belegondolunk a kérdésekbe – mi az állítás, mi a logikai állítás –, a dolog kezd problematikussá válni. Problematikussá válik, mert a mi kérdőszóval, nem valamire kérdezünk rá, nem valami meghatározatlanra, hanem éppen a mindenkori lényegre. A mindenkori lényeg pedig éppenséggel a mindenkoriságából kifolyólag problematikus, és ugyanez az állandó aktualitás teszi azt nehezen megfoghatóvá. A meghatározás pontosságának érdekében érdemes egy rövid kitérőt tenni. Ezalatt azt értem, hogy nem azonnal határozzuk meg az állítás fogalmát, hanem ezt a kijelentő mondat segítségével tesszük, amit magát is meghatározunk egy bizonyos értelemben. Ezek után felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért éppen a kijelentő mondat fogalma az, aminek a segítségével meghatározzuk az állítást? A válasz mondhatni egyszerű. Az állítás fogalmát azért határozzuk meg a kijelentéssel egyszerre, mivel amint az a definícióból is ki fog derülni, az állítás problémája csakis a kijelentő mondat esetében merül fel logikai szempontból. A kijelentő mondat a nyelvi információközlés leggyakrabban használt eszköze. A kijelentő mondat információtartalmát nevezzük pedig állításnak. Logikusok hívják fel a figyelmet arra, hogy: „Hiba lenne a két fogalmat megkülönböztetés nélkül használni. Grammatikailag kijelentő mondatnak minősülnek olyan kifejezések is, amelyek hiányosságuk miatt vagy más okból kifolyólag nem alkalmasak arra, hogy egyértelmű információt hordozzanak.”1 A definícióban megjelenik egy nagyon fontos kifejezés, az egyértelmű információ. Amint az idézett mű során később kiderül, a „(1) Holnap megbukik a legokosabb diák.”2 mondat a meghatározás alapján nem hordoz állítást. Ez csak egy kijelentő mondat. (1) megmarad a kijelentés szintjén. Ez annak tudható be, mivel a mondatban nem elég körvonalazott, nem elég körülhatárolt a holnap, illetve a legokosabb diák jelentése. Nem tudjuk, hogy mikorra vonatkozik a holnap kifejezés, ahogyan azt sem tudjuk pontosan, hogy kit jelöl a legokosabb diák terminus. A példaként előttünk álló kijelentő mondat – (1) – akkor hordozna állítást, ha egyértelműen rögzítenénk a kijelentésben szereplő fogalmak jelentését, azaz például a következő mondatot mondanánk: (1’) „Holnap, 1999. június 10-én megbukik az ELTE Bölcsészettudományi Karának legokosabb diákja, Kovács István.”3 Láthatjuk, (1')-ben már tudjuk, hogy a holnap kifejezés 1999. június 10-re vonatkozik, és az is világossá vált, hogy a legokosabb diák terminus az ELTE Bölcsészettudományi Karának a diákját jelöli, Kovács Istvánt. Most, hogy tisztáztuk a kijelentő mondat fogalmát, de ami ennél is fontosabb a vizsgálódásunk szempontjából, tisztáztuk az állítás logikai fogalmát, nézzük meg, milyen választ fogalmazott meg Gál László az Arról, ami logikailag állítható c. tanulmánya végén, és hogyan jutott el ehhez a válaszhoz. Gál László a fent említett tanulmányában a mi állítható kérdést először így fogalmazta meg: „mi szabályozza, ha egyáltalán szabályozza valami, a fogalmak elmebeli kapcsolódását, vagy intenzionális kapcsolatukat?”4 A kérdés ilyenszerű megfogalmazása egészen a logika extenzionális ill. intenzionális megközelítésmódjához vezethető vissza. A kérdés ebben az esetben a fogalmak intenziója felől közelít az állítás kérdéséhez, a választ pedig Gottlob Frege és Böhm Károly gondolkodása, kérdésfeltevése alapján bontja ki. Frege Fogalomírás c. munkájában megalkotta a + jelt (ítélet jelét). Erről a jelről, a következőképpen ír: „A + jelben a vízszintes vonal a reá következő jeleket egy egésszé foglalja össze, és erre az egészre vonatkozik az az állítás, amit a vízszintes vonal bal végén a függőleges kifejez. A vízszintes vonalat tartalomvonalnak, a függőlegest ítéletvonalnak nevezhetnénk. A tartalomvonal más esetben arra is szolgálhat, hogy valamilyen jelnek a rá következő jelek egészére való vonatkozását fejezze ki. Ami a tartalomvonalra következik, annak mindig megítélhető tartalommal kell bírnia.”5 Az ítélet jelével Frege az ítélet és a megítélés között kíván különbséget tenni. A Függvény és fogalom c. tanulmányában a következőket mondja a tartalomvonalról: „a vízszintes vonalat korábban tartalomvonalnak neveztem, mely elnevezés ma már nem tűnik megfelelőnek. Most egyszerűen a vízszintesnek szándékozom nevezni. ”6 Ugyanebben a művében választja szét az ítéletet a megítélttől, azaz attól, amiről ítélünk, mondván: „Elkerülhetetlennek látszik, hogy elválasszuk az ítéletet attól, amiről ítélünk, mert különben nem tudnánk kifejezni a puszta feltevést, egy eset feltételezését anélkül, hogy ne ítélnénk egyúttal a fennállásáról is.”7 Böhm Károly hasonlóan Fregehez megkülönbözteti az ítélés és ítélet fogalmát. Szerinte már akkor ítélünk, amikor egy fogalmat képezünk. A fogalom képzésénél ugyanis meg kell különböztetni annak lényeges jegyeit az esedékesektől. Továbbá azt mondja Böhm: „Az ítélésnél és az ítéletnél mindenesetre feltételezhető, hogy külön tartsuk egymástól a két fogalmat, azokat analizáljuk és azután ezen két fogalomnak egybetartozandósága felől mondjunk ítéletet. Tehát kimondjuk az ítéletet, hogy a két fogalom tényleg a valóságban egymáshoz tartozik. Ezen oknál fogva az ítélet nem lehet analízis eredménye, nem lehet analitikus művelet. Az ítéletet megelőzi az analízis, de maga az ítélet már szintetikus művelet.”8 Ide vezethető vissza a mi állítható kérdés. A fregei és a böhmi kérdésfelvetés később a logika szétválásához vezetett. A fregei irány inkább az extenzionális megközelítésmódot emelte ki. A XX. Század logikája a fregei úton járt. Gál László kérdése azonban – mi állítható? – még a logika szétválása előtti időből származik. Ezek után újra szükségessé válik a kérdés megismétlése. „Mi szabályozza, ha egyáltalán szabályozza valami, a fogalmak elmebeli kapcsolódását, vagy intenzionális kapcsolatukat?”, „Mi állítható?” Tanárom válasza a feltett kérdésre így hangzik: „arra a világos kérdésre, hogy »mi állítható?« az egyértelmű válasz az, hogy »minden.« És ennek csak egyetlen korlátja van, mégpedig a tudás.”9 Szeretném, ha alaposabban megvizsgálnánk Gál László érvelését, és amennyiben lehet, rekonstruálnánk azt. A kérdés tehát ez: „Miként lehet tehát az állíthatóság elvi kérdéséhez logikailag közelíteni?” 10 A válasz tanárom szerint a funktor fogalmának a bevezetésében rejlik. Annak érdekében, hogy minden homályt eloszlassunk a funktor fogalmával kapcsolatosan, újabb kitérőt kell tennünk, meg kell határozzuk azt. A logikai grammatika két alapkategóriát különböztet meg. Az első alapkategória a kijelentő mondat, a második az individuumnév kategóriája. Az állítás fogalmának tisztázásakor a kijelentő mondatot úgy határoztuk meg, mint a nyelvi információközlés leggyakrabban használt eszközét. Azt is elmondtuk a kijelentő mondatokról, hogy a logikát elsősorban ezek foglalkoztatják. A logikai grammatika második alapkategóriája az individuumnév. Ezek olyan nyelvi kifejezések, „amelyek segítségével individuális objektumokat (személyeket, tárgyakat) tudunk megnevezni.” 11 A két alapkategórián kívül „minden más értelmes kifejezést, amely egy mondatban vagy névben alkatrészként előfordulhat, funktornak nevezünk.”12 A funktor tehát olyan értelmes kifejezés, amely részt vesz a két logikai alapkategória – kijelentő mondat, illetve individuumnév – felépítésében. Olyan állandó kifejezés, ami rendelkezik olyan helyekkel, amelyek kitöltésre várnak. Ezeket nevezzük a funktor argumentumhelyeinek. Ha a funktor argumentumhelyeit a megfelelő bemeneti értékekkel töltjük ki, abból kijelentő mondatot, illetve individuumnevet kapunk. A fregei logika nyelvén a funktort úgy jellemezhetnénk, mint általánosított függvény-fogalmat. A Függvény és fogalom c. művében Frege alaposabban meghatározza a függvény fogalmát. A matematikai függvény fogalomból indul ki, és a következőket mondja: „»x egy függvényén olyan számtani kifejezést értünk, amely tartalmazza x-et, olyan formulát, mely az x betűt magában foglalja«”13 A függvénynek ugyanakkor van egy jellegzetessége. A függvény egy nem-teljes kifejezés. Ha ezt felismerjük, akkor biztosan tudjuk, hogy függvénnyel állunk szemben. A fregei függvény meghatározásában szerepel az x betű. Ez az x pedig nem más, mint a függvény argumentumhelyét/argumentumhelyeit jelölő betű – ismeretlen. Egy függvény éppen azáltal nem teljes kifejezés, mivel tartalmazza a x-et. X olyan értelemben ismeretlen, hogy nem meghatározott. Ez a meghatározatlanság kölcsönzi a függvény nem teljes voltát és ugyanakkor meghatározatlansága kölcsönzi a függvény általános érvényűségét. Összehasonlítva a függvény fogalmát a funktoréval, azt vesszük észre, hogy a funktornak is vannak argumentumhelyei. Az argumentumhelyek olyan részei a funktornak, amelyek kitöltésre várnak. Így a függvényekhez hasonlóan a funktorokról is elmondhatjuk, hogy azok „»befejezetlen«, »kitöltésre váró« kifejezések, amelyek egy vagy több üres, kitöltetlen helyet tartalmaznak”.14 Ezzel meg is érkeztünk a „mi állítható?” kérdésre adandó válaszhoz. A fenti meghatározásokat figyelembe véve az állításokról elmondhatjuk, hogy azok redukálhatók a funktor, az individuumnév és a kijelentő mondat kategóriáira. Egy állítás tulajdonképpen nem más, mint kitöltött, bemenettel rendelkező predikátum.*** Állítani valamit tehát logikailag azt jelenti, hogy megadjuk egy funktor – a kijelentés esetében a predikátum*** – bemeneteit, kitöltjük a funktor argumentumhelyeit nevekkel. Itt szükséges megjegyeznem, hogy Gál László név alatt logikai tárgyakat vagy ezek osztályait érti, megkülönböztetve ezeket a valóban létező tárgyak osztályától. Fontos megkülönböztetést tesz itt Gál. Ez teszi lehetővé, hogy a logika eltekintsen az egzisztenciális importtól. Ha ugyanis létező dolgokat jelölnének a nevek, akkor meg kellene állapítani azok létezését, „a lét megállapítása pedig nem tartozhat a logika hatáskörébe, mivel messze meghaladná feladatait. Ilyen megközelítésben a logikai tárgyak köre szélesebb, mint a valóban létező tárgyak köre. Nevezetesen azért, mert magába foglalja mindazt, ami az emberi tudás eleme. Az emberi tudás köre pedig szélesebb, mint a tapasztalat köre.” 15 Úgy gondolom ezek után nem okoz nagy fejtörést annak a belátása, hogy miért mondja Gál László az Arról, ami logikailag állítható c. tanulmánya végén, hogy logikailag minden állítható, illetve, hogy az állíthatóság egyedüli korlátja a tudás. Összefoglalásként, figyelembe véve a funktor függvényszerűségét azt mondhatjuk, hogy a kijelentő mondat két részre bontható. Eszerint a kijelentő mondatban megjelennek az állandó részek – funktorok –, másrészt megjelennek a nevek, mint változók. Állítani tehát annyit tesz, mint kitölteni a predikátum, mint funktor argumentumhelyeit nevekkel, megadni a funktor bemeneteit. Gál László vizsgálódásainak eredményeivel egyetértek. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a probléma sokkal összetettebb, semmint, hogy ilyen rövid idő alatt és ilyen egyértelműen megfogalmazzuk a mi állítható kérdésre a választ. Induljunk ki ismét az állításnak a meghatározásából. Ha visszaemlékszünk, úgy határoztuk meg az állítást, mint a kijelentő mondat információtartalmát. Ugyanakkor arra is felhívtuk a figyelmet, hogy hiba lenne a kijelentő mondat és állítás fogalmakat egymás szinonimájaként használni. A kijelentő mondat lehet hiányos, ezzel szemben az állításnak mindig konkrét, egyértelmű információtartalmat kell hordoznia. Elengedhetetlennek tűnik az, hogy az állítás egyértelmű információt hordozzon, hiszen az állítás fogalma az, amelyikkel kapcsolatosan elsősorban és eredendő módon felmerül az igazságértékek problémája. Mondhatni ez az egyetlen. Bizonyításként vegyük a következő mondatot: (m1) ő volt. (m1)-ről megállapíthatjuk, hogy nehéz lenne dönteni igazságáról. A döntési nehézséget a mondat kijelentő – és nem állító – jellege kölcsönzi. (m1) ugyanis nem hordoz egyértelmű információt. Nem tisztázott a benne szereplő személyes névmás (én) jelölete, ugyanúgy, ahogyan a cselekvés sem, amelyben az illető személy részt vett. Annál inkább dönthetünk (m2) igazságáról. (m2) ő, Kovács István, volt az, aki betörte az én, Nagy András, ablakomat. Az igazságértékek (m1)-hez tulajdonításának a nehézsége csakis azért merült fel, mert (m1) esetében kijelentésről beszélünk. Ezzel ellentétben (m2) állítást fejez ki, azaz konkrét információtartalmat hordoz. Tisztázott, hogy az ő személyes névmás Kovács Istvánra utal, az én pedig a kijelentést tevő személyére, azaz Nagy Andrásra. Ugyanakkor megjelenik a cselekedet is, amelyben Kovács István részt vett – az ablak betörése. (m1) és (m2) esetében reális, a valóságos világban létező személyekről, dolgokról, cselekedetekről volt szó. A probléma akkor merül fel, ha a predikátum bemeneteiként megjelennek a tapasztalati világban nem létező személyek, dolgok. Kérdés, hogy mit tehet a logika az utóbbi esetben – (m3) esetében. (m3) A háromfejű sárkány középső fején kalap van. (m3) esetében a logikának három lehetősége van. Első esetben, amikor a kijelentő mondatban nem létező személyek, dolgok jelennek meg, az állítást hamisnak nyilváníthatja. Hamis állításról van szó, mert nemlétező entitásokról mondunk valamit. Második lehetőségként azt mondhatja a logika, hogy a mondat értelmetlen. Értelmetlen, hiszen ebben az esetben is nemlétező entitásról állítunk valamit. Harmadsorban pedig a mondatot igaznak fogadhatja el. Ez a lehetőség azonban csak akkor áll fenn, ha előzőleg a nemlétező entitáshoz referenciát rendelünk. Mit jelent ez? Referenciát rendelni egy entitáshoz nem más, mint megkeresni az adott csoporthoz tartozó entitások egyedeit a tapasztalati világban. (m3) esetében fel kellene mutatni legalább egy sárkányt, annak érdekében, hogy a mondatot igaznak fogadhassuk el. Itt a referencia egy mesefigura lehetne, amelyet annak ellenére, hogy bármely óvodás képes lerajzolni16 , a valóságban mégsem létezik. Miután elérkeztünk a minden állításának a problémájához, azt javaslom, hogy a határokat a végsőkig toljuk ki, és vizsgáljuk így a kérdést. Még (m3) mondat esetében sem mondhatjuk, hogy gondban lennénk. A probléma akkor kezdődik, amikor szemben találjuk magunkat a következő mondattal: (m4) A boszorkányok gonoszak. Ebben az esetben vajon hogyan érvényesül az igazság eldöntésének a problémája? A logikának (m4) esetében is három választási lehetősége van. Vagy azt mondja, hogy az állítás hamis és nincsenek boszorkányok, vagy azt, hogy az állítás értelmetlen, hiszen nemlétező boszorkányokról állítjuk azt, hogy léteznek. Harmadik lehetőségként megjelenik a lehetséges értékelések között a boszorkány fogalmához való referencia rendelése. Ebben az esetben azt mondhatja a logika, hogy (m4) igaz állítás, de csak azzal a feltétellel, ha előbb a boszorkányok osztályába tartozó entitásokat mutat fel, azaz keres és rámutat legalább két boszorkányra. Gál László a problémát a következőképpen veti fel. Ha (m4) mondatot igaznak fogadom el, akkor referenciát tulajdonítok a boszorkány fogalmának. Tulajdonképpen meg kell keressem az összes boszorkányt. Ha nagyon sarkítva vizsgáljuk a boszorkányok megkeresésének a kérdését, erről a tevékenységről kijelenthetjük, hogy lehet ártalmatlan vagy ártalmas. Ártalmatlan tevékenységről van szó abban az esetben, ha célunk kimerül abban, hogy egy Boszorkánynéző Klubot hozzunk létre, amelynek feladata a boszorkányok megfigyelése és a velük való kapcsolattartás lenne. (m4) igazként való értékelése lehet viszont ártalmas is. Ártalmas lehet a boszorkányokra nézve a megkeresésük, ha a kereső személyek egyike Torquemada, a spanyol főinkvizítor szerepét töltené be és mögötte egy egész intézményrendszer állna, nevezetesen az inkvizíció. A történelmi tények figyelembe vételével bizonyos, hogy az illető személy tevékenysége nem merülne ki a boszorkányok megfigyelésében és a velük való kapcsolattartásban. A kereső minden bizonnyal feladatának tekintené a boszorkányok megégetését, meggyilkolását. Nincsen is erre jobb bizonyíték, mint maga a spanyol inkvizíció. A történelem az inkvizíció 25 ezer áldozatát tartja számon.17 A fenti példák alapján világossá vált, hogy a logika azokban az estekben, amikor a kijelentésekben fiktív entitások jelennek meg, három lehetőséget kínál. Ezekben az esetekben a kijelentést vagy hamisnak tartjuk, vagy értelmetlennek nevezzük, vagy harmadik lehetőségként azt mondjuk, hogy az adott kijelentés igaz. A probléma csak az – Gál László is megemlíti –, hogy a logika nem szögezi le, hogy ezekben az esetekben melyik lehetőséget részesítsük előnyben. Következésképpen elmondhatjuk, hogy abban az esetben ha egy kijelentésben nem létező entitások jelennek meg, csak a kijelentést tevő személy döntésén múlik, hogy az adott kijelentést hamisként, értelmetlenként vagy igazként kezeli-e. A választás lehetősége pedig a döntés mozzanatán keresztül egészen a felelősség problémájához vezet. A döntés természetesen mindig az egyénnel – jelen esetben a kijelentést tevő személlyel – kapcsolatban merül fel. Viszont ha a Gál László által felvázolt érvelésmód alapján elfogadjuk, hogy logikailag bármi állítható, akkor az egyén felelőssége feloldódik a logika tudománya által az állíthatóság kérdésében biztosított szabadságban, annál is inkább, mivel a logika nem ad a mondat igazságértékének eldöntésére egy konkrét szabályt, illetve választ. A kijelentő személy felelőssége így elpárolog. A felelősség azonban áthelyeződik magára a logikára, ez alól pedig nehéz kibújnia. A logika felelőssége pontosan abból az egyszerű tényből adódik, hogy az állíthatóság kérdésében semmilyen korlátot nem állít fel. Ezáltal eltekint a kijelentés felelősségének a kérdésétől és mintegy felmenti a kijelentést tevő személyt a felelősség kérdése alól. Abban a pillanatban amelyikben döntésről van szó, óhatatlanul hangsúlyossá válik az adott probléma – jelen esetben az állíthatóság problémájának – az etikai oldala. Ha a probléma ilyen jellegét figyelembe vesszük, csak azt mondhatjuk, hogy bármi állítható, ami megmarad az etika határain belül. Ettől nem tekinthetünk el, hiszen előbb-utóbb mint kijelentéseket megfogalmazó személyek szemben találjuk magunkat a kijelentés felelősségének a problémájával. Egyszerűbben megfogalmazva, minden, azaz bármi állítható, addig, amíg a kijelentést tevő személy vállalja a kijelentéséért a felelősségét. Tulajdonképpen itt körvonalazódott, hogy az állítás kérdésében az egyén szabadsága pontosan a felelősség kérdésének a közbeiktatásával korlátként jelentkezik. Ha ez nem is történik így – hiszen az előbb az mondtuk, hogy ez feloldódik a logikában – akkor az állítás felelőssége áttevődik a logika tudományára. Érdekes viszont a felelősség játéka, hiszen feltételezzük, hogy szabad emberek állítanak valamit. Ha pedig így közelítjük meg az állítás felelősségének a kérdését, akkor ugyanúgy feltételezhetjük, hogy az egyénnek, mint szabad, ugyanakkor felelős személynek eleve korlátként van jelen az állítás szabadsága és az ebből származó felelőssége is. (m4) esetében az itt elmondottak a következőképpen érvényesülnének. Ha a boszorkányokat kereső személy feladatának tekintené a boszorkányok megégetését, akkor tevékenységében az érvényben levő jogszabályok állíthatnák meg. A boszorkányok égetéséért pedig ebben az esetben vagy a logika tudományát lehetne és kellene felelősségre vonni, amit aligha lenne lehetséges, vagy a boszorkányokat megégető személyt. Tény az, hogy valakinek felelnie kell. Valaki felelősséggel tartozik. Ezek után úgy gondolom joggal mondhatjuk, hogy az állítás egyik korlátja az etikai/jogi korlát. Ez képezné az állíthatóság egyik határát, ha figyelembe vesszük, hogy a kijelentéséért minden egyes személy – a kijelentésekből fakadó cselekedetekről nem is beszélve – felelősségre vonható. Az állíthatóság kérdésének egy másik korlátját az állításokhoz rendelhető igazságértékek odatulajdonításában határoznám meg. Maradjunk csak az arisztotelészi kétértékű logika keretein belül. A kétértékű logikában az igazságértékek osztálya kimerül a hamis és igaz igazságértékekben. Egy kijelentés ezek szerint vagy hamis vagy igaz. Harmadik lehetőség nincs. Ki van zárva. Ahhoz, hogy megtudjuk, egy kijelentés a két igazságérték közül melyikkel rendelkezik, döntenünk kell. De mi alapján döntünk? Mi az igaz? Mi az igazság? A kérdés ilyenszerű volta egészen az igazságdefiníció kérdéséhez vezet. Mi az igazság? Mikor mondhatjuk el valamiről, hogy igaz? A kérdést a filozófiatörténet során a gondolkodók egész sora vizsgálta, ennek ellenére mégis azt kell mondanunk hogy a mi az igazság kérdésre tulajdonképpen egy válasz született. Explicite ezt Arisztotelész fogalmazta meg, és manapság a korrespondencia elv néven ismeretes. E szerint az elv szerint egy kijelentés akkor igaz, ha egy létező tényállást ír le. Arisztotelész azt mondja, hogy egy kijelentés igaz, ha lelki élményeink megfelelnek a valóságnak. Mi sem egyszerűbb ennél az igazságmeghatározásnál. Annak ellenére, hogy az igazság ilyen fajta meghatározása sok esetben naivnak, és leegyszerűsítettnek tűnik mégis ez a meghatározás volt az, amelyik végigvonult a filozófiai gondolkodás egész történetén. A korrespondencia elv az az igazságmeghatározás, amelyik visszatükröződik az arisztotelészi gondolkodás utáni filozófiában. Végigvonul a középkori gondolkodásban el egészen Kantig, aki maga is az igazságdefiníció ezzel a formájával operál, de ez képezi Tarski szemantikai igazságdefiníciójának is az alapját. Adaequatio intellectus et rei. A lelki élmények megfelelése a dolgoknak. Ha az igazságmeghatározás ezt a formáját tekintjük mérvadónak, szükségszerűen beleütközünk egy másik problémába – a tapasztalat kérdésébe. Ha kijelentéseinkben megjelennek az imaginárius entitások, hogyan dönthetünk azok hamis, illetve igaz voltáról? Szükségszerűen el kell ismerjük, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk a lelki élményeink a dolgokhoz viszonyított megfeleltetéséről. Ez ugyanis feltételezné az adott entitással kapcsolatos reális tapasztalatot. (m4) esetében annyit jelentene, hogy reális, azaz közvetlen tapasztalatom kellene legyen legalább két boszorkányról Legalább egyszer kellett volna lássak boszorkányokat. A tapasztalat hiányában viszont azt kell mondanunk, hogy egyszerűen nem dönthetek olyan mondatok igaz, illetve hamis voltáról, amelyekben imaginárius entitások jelennek meg. Ezek ugyanis, amint a megnevezésük is sugallja a képzelet szüleményei, és aligha lenne elmondható róluk, hogy megjelentek a reális tapasztalati mezőben. Gondolom ezek után világossá vált számunkra, hogy a tapasztalat is korlátként jelentkezik az állíthatóság kérdésének a problémájában. A tulajdonképpeni korlátot a tapasztalat képezi, nem az igazságértékek állításhoz való csatolása, hiszen az igazságértékek állításhoz való kapcsolásának egyik legalapvetőbb feltétele a tapasztalat. Tapasztalat nélkül ugyanis szinte semmi nem mondható egy kijelentés igazságértékéről. Nem jelenthető ki annak sem hamis, sem igaz volta. Ahhoz, hogy ebben a kérdésben állást foglaljunk, elengedhetetlenül szükséges, hogy tapasztalattal rendelkezzünk – reális tapasztalattal. Végül feltevődik a kérdés, hogy vajon a logika miért nem szentel kellő figyelmet az állíthatóság korlátainak a kijelölésére. Miért/hogyan lehetséges egyáltalán az, hogy a logika az állítás, állíthatóság kérdését a dolgozat első felében felvázolt egyszerű módon vesse fel? A választ úgy gondolom erre a kérdésre Immanuel Kant fogalmazta meg A tiszta ész kritikája transzcendentális logikára vonatkozó fejtegetésének bevezetésében. Kant az említett helyen kifejti, hogy a logika formális tudomány. Formális tudomány alatt pedig azt érti, hogy a logikát tulajdonképpen a formák vizsgálata köti le és nem a tartalomé. Szerinte a probléma éppen a formák és nem a tartalom vizsgálatában rejlik. A logika dönthet a formák igazsága felől, „de tovább nem mehet a logika s azt a tévedést, mely nem a formát, hanem a tartalmat érinti, semmiféle próbakő segítségével nem fedezheti föl a logika.”18 Mint minden esetben az állítás kérdésében is a logika a formai vizsgálódások útján halad. Az állítás kérdésével kapcsolatosan a logika elegendő, ha azt tudja, hogy az állítás redukálható a Gál László által felvázolt sémára, azaz redukálható a funktor és az individuumnevek kategóriáira. Ha mindez adott a logika számára, akkor tulajdonképpen bármilyen állítást képes előállítani. Feladata csupán annyi, hogy egy adott predikátumnak az argumentumhelyeit kitöltse individuumnevekkel. Ezzel viszont csak az állítás formáját és nem annak tartalmát tartja szem előtt. Az igazság kérdése Kant szerint viszont éppen, hogy a tartalommal kapcsolatosan merül fel és nem a formával. Mivel viszont a logika minden tartalomtól elvonatkoztat és a gondolkodás puszta formáira figyel, saját maga szabja meg a maga korlátját az állíthatóság kérdésében. A korlát maga a tartalom figyelmen kívül hagyása. A tartalom figyelmen kívül hagyásával elvonatkoztat minden tapasztalattól és ezzel visszavezet minket az igazság eldöntésének tapasztalati problémájához. Itt ugyanarról van szó, amit fentebb megfogalmaztunk, nevezetesen arról, hogy közvetlen tapasztalat hiányában képtelenek vagyunk olyan kijelentések igazságáról dönteni, mint amilyen az (m4). Képtelenek vagyunk dönteni olyan kijelentések igazságáról, amelyekben imaginárius entitások jelennek meg. A dolgozat során az állíthatóság kérdését vizsgáltam logikai szempontból. A mi állítható kérdésből indultam ki, majd Gál László gondolatmenete nyomán az állíthatóság korlátait próbáltam körvonalazni. Dolgozatom következményeként megfogalmazhatom, hogy logikailag nem állítható bármi. A bármi állíthatóságának már a kijelentő mondatokban megjelenő imaginárius entitások korlátot szabnak. Az igazság korrespondencia elvét figyelembe véve ugyanis képtelenek vagyunk egy kijelentés igazságáról dönteni, ha a benne individuumnévként jelentkező entitásokról nincsen közvetlen tapasztalatunk. A tapasztalat hiányában olyan kijelentések igazságáról dönteni, amelyben fiktív entitások jelennek meg, egyenlő azzal, mintha nemlétező létezőkről állítanánk valamit, ez pedig ellentmondáshoz vezetne. Ha mégis azt az utat választanánk, hogy igazságértéket tulajdonítsunk olyan kijelentéseknek, amelyekben szerepelnek imaginárius létezők, etikai korlátokba ütköznénk. Egy kijelentéshez ugyanis igazságértéket tulajdonítani felelősséggel jár. Következésképpen nem mondhatjuk hogy bármit állíthatunk, csak azt, hogy bármi állítható, amiért utólag vállaljuk is a felelősséget. Mindezek ellenére hogyan juthatunk olyan következményhez, hogy logikailag bármi állítható? Erre a kérdésre Kant adja meg a választ. Azon egyszerű okból támadhat az az érzésünk, hogy bármi állítható, mivel a kérdést nem a maga összetettségében, hanem csupán logikai vonatkozásában vizsgáljuk. A logika pedig, ahogyan azt Kant is megjegyezte, formális tudomány. A logikát csak a formák vizsgálata foglalkoztatja, ezért eltekint minden tartalmi kérdéstől. Éppen ezért ha az állíthatóság korlátainak bővebb kifejtésére vállalkozunk, meg kell haladjuk a logikai nézőpontot és be kell lássuk, hogy a kérdés átvezet az etika, ismeretelmélet, hermeneutika és nem utolsó sorban az ontológia területére. Csak ezeknek a szempontoknak az együttes figyelembevételétől remélhetjük, hogy valamelyest feltárják az állítás komplex kérdésének mély struktúráit. Könyvészet: 1. ARISZTOTELÉSZ: Kategóriák. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1993. 2. ARISZTOTELÉSZ: Metafizika. Lectum Kiadó, Szeged, 2002. 3. FREGE, Gottlob: Fogalomírás. A tiszta gondolkodás formulanyelve, az aritmetika nyelvének mintája szerint. In: Logikai vizsgálódások. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 4. FREGE, Gottlob: Függvény és fogalom. In: Logikai vizsgálódások. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 5. FREGE, Gottlob: Logikai vizsgálódások. I. rész: A gondolat. In: Logikai vizsgálódások. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 6. GÁL László: A mondat logikai szempontból. In: Társadalom és logikusság. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 7. GÁL László: Arról, ami logikailag állítható. In: Arról, ami állítható… Editura Presa Universitara Clujeana, Kolozsvár, 2004. 8. HEIDEGGER, Martin: Lét és idő. Gondolat, Budapest, 1989. 9. KANT: A tiszta ész kritikája. Franklin-Társulat, Budapest, 1913. 10. KIRÁLY V. István: Állítás (asszerció), kérdezés és tagadás. In: Arról, ami állítható… Editura Presa Universitara Clujeana, Kolozsvár, 2004. 11. MADARÁSZ Tiborné – PÓLOS László – RUZSA Imre: A logika elemei. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 12. TARSKI, Alfred: Az igazság szemantikus felfogása és a szemantika megalapozása. In: Logika. Szöveggyűjtemény. (szerk. Gál László, Szigheti Attila), Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2002. 13. WITTGENSTEIN, Ludwig: Logikai-filozófiai értekezés. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989. |
|
1 Madarász Tiborné – Pólos László – Ruzsa Imre: A logika elemei. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 17.back 2 Uo. 17.back 3 Uo. 17. back 4 Gál László: Arról, ami logikailag állítható. In: Arról, ami állítható… Editura Presa Universitara Clujeana, Kolozsvár, 2004, 15.back 5 Frege, Gottlob: Fogalomírás. In: Logikai vizsgálódások. Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 21-22.back 6 Frege, Gottlob: Függvény és fogalom. In: Logikai vizsgálódások. Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 91.back 7 Uo. 92.back 8 Böhm Károly: Logika. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004, 107-108. back 9 Gál László: Arról, ami logikailag állítható. In: Arról, ami állítható… Editura Presa Universitara Clujeana, Kolozsvár, 2004, 17. back 10 Uo. 16.back 11 Madarász Tiborné – Pólos László – Ruzsa Imre: A logika elemei. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 20. back 12 Uo. 23.back 13 Frege, Gottlob: Függvény és fogalom. In: Logikai vizsgálódások. Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 75.back 14 Madarász Tiborné – Pólos László – Ruzsa Imre: A logika elemei. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 25.back 15 Gál László: Arról, ami logikailag állítható. In: Arról, ami állítható… Editura Presa Universitara Clujeana, Kolozsvár, 2004, 17.back 16Vö. Gál László: A mondat logikai szempontból. In. Társadalom és logikusság. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003, 150. back 17 Vö. Gál László: A mondat logikai szempontból. In: Társadalom és logikusság. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003, 151.back 18 Kant: A tiszta ész kritikája. Franklin-Társulat, Budapest, 1913, 75.back * Elsősorban az Arról, ami logikailag állítható, illetve A mondat logikai szempontból c. tanulmányokról van szó. back **A két tanulmány tartalmilag elég nagy hasonlóságot mutat. A végkövetkeztetésekről is ugyanez elmondható, éppen ezért a tanulmányokban szereplő gondolatmenetet együttesen fogom vizsgálni, nem pedig külön-külön. Úgy gondolom, ez hozzájárul dolgozatom gördülékenyebbé tételéhez is. back *** A kijelentés hátterében az a definíció áll, miszerint a predikátum maga is egy funktor. Argumentumhelyét/argumentumhelyeit kitöltve kijelentést kapunk.back |
| Vissza |