Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Baló Levente |
| Kizökkent-e a filozófia? |
| Kulcsszavak: filozófia és kérdés, alkalmazott filozófia, Arisztotelész, Kategóriák, kizökkenthetetlen, ünnep, megértés és alkalmazás |
| Bevezető: mi az alkalmazott filozófia Mit sugall nekünk ez a szintagma, hogy alkalmazott filozófia1? Első hallásra mindenképpen valami olyasmit, hogy egy már létező valamit, jelen esetben a filozófiát, ami amúgy elvont és légies, netán haszontalan, alkalmazzuk, rávetítjük a konkrétumokra, valami hasznát vesszük a reáltudományok terén. Minden bizonnyal legtöbb esetben így is értelmezik az alkalmazott filozófiát, nem véletlenül ez a legismertebb, hogy úgy mondjam alapértelmezett, interpretációja ennek a tudományágnak. Az alábbiakban megpróbálunk kibontani egy más jelentéstartalmat, oly módon, hogy a szintagmában szereplő szavakat újra kérdezőre fogjuk. Vajon mit is jelentenek, vajon nem zártuk-e le megszokottnak gondolt jelentéseik szerint használva, annak a lehetőségét, hogy feltárják magukban hordozott mélyebb jelentésüket. Először a filozófia szót vesszük szemügyre, itt pedig rögvest azzal a váratlan kérdéssel találjuk szembe magunkat, hogy mi a filozófia. Ez a kérdés pedig, ha vettük a bátorságot, hogy szembesüljünk a kérdéssel, akkor nem egy kényelmes kérdés. Ha valaki filozófiával szeretne foglalkozni, semmiképpen sem kerülhet el ezt a szembesülést, és ez a szembesülés. A filozófia legsajátosabb tulajdonsága, hogy meghatározhatja önmagát, de nemcsak, hogy megteheti, hanem egyenesen meg kell tennie. Mi a filozófia, egy sajátos kérdés, mert ezt csak egyedül a filozófia teheti fel magának, sem a tudományok, sem a művészetek, sem a vallás nem tudja meghatározni önmagát. Ahhoz, hogy ezt megtehessék ki kell lépniük önmagukból, ezáltal pedig máris a filozófia területére léptek át, a tudomány lényegén gondolkodó tudós már nem tudós, hanem filozófus. A filozófia esetében pedig éppen fordítva áll a helyzet, senki más nem tudja megmondani, hogy mi a filozófia lényege, mint egyedül a filozófia. Mi a filozófia? Mielőtt azonban bármilyen szótári meghatározást keresnénk erre a válaszra, mielőtt megpróbálnánk úgy válaszolni, hogy milyen értelmezéseket ismerünk a filozófiatörténet során, avagy milyen értelmezések léteznek a kortárs filozófiában - ismerjük fel ebben a kérdésben a hozzánk szóló kérdést? Mi a filozófia nekem? Ebben a kérdésben rejlik a szintagma másik tagjának, az alkalmazott szócskának a jelentése. Eszerint a filozófia nem egy elvont, légies tudomány, ami mellé jó lesz odaakasztani nehezékképpen az alkalmazott szót hogy közelebb jöjjön a konkrétumokhoz, az életünkben ismerős dolgokhoz. Amikor azt mondjuk, hogy alkalmazott filozófia, abban rejtetten éppen az van benne, hogy a filozófia ki kell, hogy lépjen önmagából, mintegy le kell mondania arról, ami valójában, és át kell változnia valami hasznossá, használhatóvá. A fenséges istennőből, újra, lásd a középkor visszaköszön, szolgálóleány lesz. Ha azonban szembenézünk azzal a kérdéssel, hogy mi a filozófia nekem, akkor a filozófiát már nem kell alkalmaznunk, csak fel kell tárnunk a konkrétumokra, a jelenre vonatkozó relevanciáját. Eszerint az alkalmazott filozófia nem úgy történik, hogy egy már meglévő filozófiát valamibe bevonjuk, valamire rávesszük. Hanem csak komolyan vesszük és végiggondoljuk, következetesen, makacsul, el egészen a konkrétumokig, el egészen énhozzám-ig. A filozófia alkalmazott volta éppen abban áll, hogy az ember a saját élethelyzetére vonatkoztatja, a filozófia az elvontságból a konkrétumok szintjére vonatkozik, a konkrét élethelyzetre. Miképpen Platón vagy Arisztotelész az adott görög társadalomra vonatkozóan fejtették ki filozófiájukat. Nem egy olvasótábornak szánták, és főképp nem egy olyan olvasótábornak, amely évszázadok avagy évezredek múlva fogja műveiket olvasni. Ők elsősorban az adott politikai helyzetre vonatkozóan fejtették ki gondolataikat, az őket jelenidőben hallgatók számára. Ebben az értelemben a filozófia alkalmazott filozófia. Ahhoz, hogy a filozófia alkalmazott filozófia legyen nem kell tennie semmit, nem kell elmozdulnia, hanem önmagára eszmélnie, önmagát megvalósítania. Kategóriák, vád és védelem A Kategóriák Arisztotelész egyik legismertebb, ugyanakkor legvitatottabb műve. Az Organon, amely hat könyvből áll, Arisztotelész logikára vonatkozó írásait foglalja össze, ennek a gyűjteményes műnek első darabja a Kategóriák. Amint ezt már elhelyezése is jelzi, a Kategóriák egy bevezető jellegű mű, amely - legáltalánosabban véve - az állítás, a mondás lehetőségeiről és módozatairól szól. Ilyenképpen tekinthető úgy is, mint ami nemcsak a logikai művek bevezetője, hanem egyáltalán az egész arisztotelészi filozófia bevezetése. Az írás meglepő módon egy kis nyelvtannal indul, a homonímiák, szinonímiák és a paronímiák tárgyalásával. Mindjárt az indulásnál, bár úgy tűnik ismerősek ezek a szavak és már sokat tudunk róluk, nyugodtan elfelejthetjük eddigi nyelvtani ismereteinket, sőt el is kell felejtenünk, mert az egyáltalán nem fog azzal találni, amit itt Arisztotelész fog mondani nekünk. Ő ugyanis összeköt olyan szavakat, amiket a grammatika szétválaszt, és szétválaszt olyan szavakat, amiket amaz összeköt. Rögtön látható tehát, hogy itt nem egy nyelvtani értekezéssel állunk szemben, Arisztotelészt a szavak kimondottan valamilyen más szempontból érdekelnek. Vajon mi lenne az? Ezt követően felvezeti a tíz kategóriát, amelyek a következők:
A nyelv természetes formája, a számunkra legismertebb, legközelebb álló formája a mondatok, azaz az összekapcsolt szavak. A kategóriák ezzel szemben olyan szavak, amiket összekapcsolás nélkül mondunk. "Amiket mondunk, vagy összekapcsolva, vagy kapcsolat nélkül mondjuk. Összekapcsolva mondott szavak például az ember fut, az ember győz. Kapcsolat nélkül mondott szavak például ember, marha, fut, győz."2 Ennyi amit teljes tisztasággal kivehető Arisztotelész meghatározásából, ettől kezdve a kategóriákra vonatkozó további kutatás egyre merészebb és áldozatosabb vállalkozás formáját ölti. Hiszen egy olyan nyelvezetben megfogalmazott gondolatok következnek, amik, a maguk fokozhatatlan egyszerűségében, szűkszavúságában, számunkra már egészen ismeretlen és idegen. Következésképpen egy ismeretlen területen fogunk felfedező munkát végezni. Mindjárt a "kategóriák" cím problémákat vet fel. A "katégoria" szó eredetileg vádat jelentett, vagyis olyan kijelentéseket, melyek (egy gyanúsítottról) állíthatóak, és ez utóbbi értelme miatt, többesszámban kezdték a peripatetikusok a "κατηγοριαι του οντος" , vagyis "a lét állítmányai" értelemben használni. A szó etimológiája: késői latin categoria, a görög κατηγορια (állítás) szóból, a katEgorein (vádolni, állítani): kata- + agora (közgyűlés), ageirein (gyülekezni) szavakból. A szó némiképpen meghökkentően hat egy logikai mű címekét, úgy hatott már az ókori olvasók számára is, mint ahogyan ezt a görög kommentáríróktól tudjuk3. Megszületik egy szelídített értelmezése, miszerint Arisztotelész csak átvette a köznapi nyelvből de egészen más értelemben kívánta használni, ezt az eljárást pedig ő maga magyarázza, amikor a 7. fejezetben kitér arra, hogy bizonyos esetekben a filozófusnak új szavakat kell alkotnia, ahhoz, hogy mondanivalóját tisztábban kifejezhesse. A mű bátorságának szellemében értelmezve viszont a szó jelentését nem kell leszelídíteni, jogvást érthetjük úgy, hogy a Arisztotelész a szavakat fogja perbe. Legelőször is a mondatokat, a nyelv természetes formáját fogja perbe, mint ahogyan egy filozófusnak mindig is perbe kell fognia a dolgokat, és nem vehet semmit magától értetődőnek. A vizsgáló eljárás hatására a mondatok hamarosan szavakra hullanak szét. Ezeket a szavakat vizsgálja Arisztotelész, mígnem eljut a szavak végső formájához, a tovább már nem egyszerűsíthető végső nemekhez, ezeket nevezi ő kategóriáknak. Semmi nincs, amire a filozófus ne kérdezne rá. Az ő kérdezése mindenben a valóságot keresi, a megbízhatót, azt a fajta ismeretet, amit semmi meg nem ingathat. A filozófia értelme Arisztotelésznél Az alkalmazott filozófia felöl közelítünk a Kategóriákhoz, és ez nem könnyű feladat, hiszen e művet kommentárírók hosszú sora értelmezte már, éppen ezért igen jelentős és szerteágazó hatástörténete van. Kísérletünk éppen arra irányul, hogy ezt a szöveget minél egyszerűbben, ha úgy tetszik naivabban olvassuk, hiszen akkor tud megszólalni számunkra, abban az értelemben, ahogyan fentebb közelítettünk a filozófiához. A Kategóriák egyszerű és mégis idegennek, ismeretlennek megmutatkozó szövegét olvasva elodázhatatlanul szembetaláljuk magunkkal azzal a kérdéssel, hogy mi a filozófia. Vajon miért van az, hogy ilyen erővel sugárzik ez a kérdés? Ebben a szövegben valami olyasmit érezhetünk meg, hogy az alapoknál vagyunk, a dolgok forrásánál, ott, ahol a dolgok és a dolgok nevei, az ismeret, és a nyelv egy helyen lakoznak. A könyvecske szövege nyugodtan hömpölyög, rövid célratörő mondatok, egyszerű szavak4, rövid fejezetek, van benne valami kimozdíthatatlan, valami a nyugodtságnak abból a jellemzőjéből, hogy kizökkenthetetlen. (A kizökkentség szó hozza magával azt a jelentéstartományt, ami a Hamletben fogalmazódik meg, hogy kizökkent a világ, azaz az események elszabadultak, a dolgok eltorzultak, a viszonyok már nem felismerhetőek. Ezzel az állapottal szegül szembe az arisztotelészi szöveg kizökkenthetetlensége.) Fontosnak érezzük ezt a jellemvonást, hogy kizökkenthetetlen. Ez alatt azt értjük, hogy a szövegben azok a bonyolult összefüggések, amik aztán később évszázadokon keresztül fejtörést okoztak az olvasóknak és értelmezőknek, röviden és tömören, 2-3 mondatban van kifejtve. Ugyanilyen röviden és tömören van, ez esetben inkább azt kell mondanunk, ugyanolyan hosszan, azok a dolgok is, amik minden olvasó számára mintegy magától értetődő, azaz már régtől fogva ismerős. Az Organon darabjairól mondja a szakirodalom, hogy hangsúlyozottan akroamatikus jellegű, azaz csak egy vázlatszerű szöveg, amit Arisztotelész maga csak a tanítványoknak, élő szóban fejtett ki teljesen. A nyugodtan hömpölygő, egyszerűnek tűnő szöveg elrejti magát. Ebből az elrejtettségből csak a személyes találkozás tudja előcsalogatni a szöveget, csak az élő jelenlét tudja szóra bírni azt. Mi a filozófia, következésképpen, Arisztotelésznél? A megismerő és az ismeretalkotó értelemnek a rettenthetetlen megállása a dolgokkal, az eseményekkel szemben5. Semmi sem magától értetődő - az egyszerű dolgok, hétköznapjaink ismerős összefüggései ugyanúgy állnak előttünk miképpen a megfejthetetlen, titokzatos dolgok - a megismerő értelemnek mindent meg kell ismernie, és a maga fogalmi hálójával be kell vonnia, meg kell neveznie azt, és a dolgok sokasága között valahol el kell helyeznie. Mert ezt megelőzően semmi sem menekülhet meg a megkérdezések elől, valóban létezik-e, milyen módon, mi a mértéke, hol helyezkedik el, milyen időben lakozik stb. Korábban azt mondtuk, hogy ebben a szövegben valami olyasmit ismerhetünk fel, hogy az alapoknál vagyunk, a dolgok forrásánál. Azaz ott vagyunk, ahol a dolgok nevet kapnak. És ezen a helyen lenni a filozófia kitüntetett pillanata. A mű egy olyan fejezettel indul, ahol Arisztotelész a szavak fajtáiról beszél, meghatározza, hogy mit jelent az homonímia, szinonímia, paronímia. Porphüriosz kommentárjában6 kitér erre a váratlan kezdésre, először felteszi a kérdést, hogy ez az írás mégis nem egy nyelvtani traktátus-e, aztán pedig megcáfolja ezt a feltevést. Fontos tisztázni a szavak jellegét, hogy egészen világosan kifejthető legyen a továbbiakban a kategóriák tana, nehogy a tárgyalás közepén akadjon el és kelljen tisztáznia a felhasznált szavakat, mondja Porphüriosz. Azonban a kategóriák maga is csak nevek, olyan nevek, amik már tovább nem egyszerűsíthetőek. Ezek a nevek azonban mindvégig a dolgokra vonatkoznak, és nem veszítik el ezt a konkrét kötődésüket7. Ebben a megvilágításban nyer fontosságot az a tény is, hogy mindjárt a bekezdő fejezetben a nyelvi kifejezések tisztázásával kezdi, ezek közül is éppen a homonímiával. Ugyanis tudatosítani akarta, hogy ugyanazok a szavak több dolgot is jelölhetnek, ez a fajta egybeesés azonban puszta véletlen, ugyanaz a hangalak egészen különböző dolgokat takar. Ez egy igen fontos zavarkeltő elem a nyelvben, amit Arisztotelész mihamarabb tisztázni szeretne. Mintegy ezzel kívánja rehabilitálni a szavakat, hogy a következőkben bízvást tudjuk használni őket. A szavak szerepe Arisztotelész szerint semmi egyéb nem lehet, minthogy a dolgokat írják le. A szavaknak nem volt önmagukban értéke és nem volt a dolgoktól különszakadt élete, mint ahogyan ez a modern korban megszokottá vált számunkra. A Katégoriák 10. fejezetének végén ez olvasható (a szembenállásról szóló résznél): "Hiszen az, hogy Szókratész egészséges, ellentétes azzal, hogy Szókratész beteg. Azonban ezeknél sem mindig föltétlenül van így, hogy igaz az egyik, a másik téves. Mert ha van Szókratész, akkor egyik igaz, másik téves - de ha nincs Szókratész, akkor mindkettő téves. Hiszen sem az nem igaz, hogy Szókratész beteg, sem az, hogy egészséges."8 Ezt a megállapítást a modern formális logika nem fogadja el. Nem létező dolgok esetében ugyanis minden olyan kijelentés igaz, amely nem tartalmaz egzisztenciális jellegű állító részt, például: Van olyan griffmadár, amelyik pegazus - ez egy hamis kijelentés, mivel ilyen griffmadár nincs, hiszen egyáltalán griffmadár sincs; de ha azt állítjuk: Minden griffmadár pegazus - ez igaz, mivel nem tudunk ellenpéldát felmutatni. Arisztotelész tehát velük szemben azt állította, hogy egy nem létező dologra vonatkozó kijelentés akkor is lehet hamis, ha nem tartalmaz egzisztenciális jellegű állítást. A formális logikának azonban ezek a fejtegetései azonban már egy más nyelvi koncepciót mutatnak fel. De most, hogy visszatalálhattunk arra a helyre, ahol a dolgok és a szavak egymásra találnak és egymásba ölelkeznek, fürödjünk meg ezen a helyen, hogy felfrissülten továbbléphessünk. A filozófia alkalmazást nyert, mert aktuálissá lett, és útbaigazító lehet számunkra. Azonban fontos mozzanat, hogy azok a dolgok, amik nevet kapnak, azok mind egyedi dolgok. Azaz nem csak a szubsztanciát tartalmazzák, hanem a többi kategória is mind meghatározóként jelen van. Önmagában nem elég egy dolog meghatározására csak a szubsztancia, meg kell határoznunk más, a konkrét vonatkozású jellemzőit (milyen, mekkora, mikor, kié, hol...). (Kant ezt az összefüggést a későbbiekben úgy határozza meg:"az érzéki szemléletek fogalmak nélkül vakok, a fogalmak szemléletek nélkül üresek"). Ha mindezek a kérdések próbáját kiállták a dolgok, akkor önállókká és egyedivé lettek, konkrétakká és az ember számára megragadhatóvá. Ebben a találkozásban, egyediséget nyerve, a dolgok az ember rendelkezésére állanak, ezt tekintjük a filozófia ünnepi pillanatának. Ugyanis itt megszületik a megértés, egy olyan megértés, amiben benne van a használhatóság, a gyakorlati használhatóság. Hosszú évszázadokon keresztül a megértés mozzanat hiányossá és fogyatékossá lett, amikor is a megértésből kiszakadt az alkalmazás és a használás mozzanata. Ezt a hiányosságot próbálja korrigálni Gadamer, amikor az 1960-ban megjelent Igazság és Módszer-ben a romantikus hagyományra hivatkozik, amelyben a megkülönböztették egymástól a subtilitas intelligendi-t (megértés) és a subtilitas explicandi-tól (magyarázat). Ehhez a pietizmus hozzáadott még egy harmadikat, a subtilitas applicandi-t (alkalmazás). Gadamer azt bizonyítja be, hogy ez a három mozzanat belső egységben van. "Mert mi, épp ellenkezőleg, úgy gondoljuk, hogy az alkalmazás ugyanolyan integráns alkotórésze a hermeneutikai folyamatnak, mint a megértés és az alkalmazás"9 A filozófia visszatalált a szubjektumhoz, az egyszeri, konkrét személyhez, eljutott egészen énhozzám-ig. Itt a filozófia pedig nem más mint alkalmazott filozófia. Könyvészet
|
|
1 Jelen eszmefuttatás során mindenekelőtt Király V István két írására alapozok, Alkalmazott filozófia és a filozófia esélyei, in: Király V István: Filozófia és Itt-Lét, valamint Az alkalmazás és a tematizálás filozófiai esély-lehetőségei, in: Karikó Sándor (szerk): Az alkalmazott filozófia esélyei. Az alábbiakban bár megfogalmazás szintjén nem ragaszkodom a felsorolt írásokhoz, az alkalmazott filozófia ezen értelmezését mindenképpen megpróbálom megfogalmazni a magam számára, ezzel mintegy sajátommá tenni. back 2 Arisztotelész: Kategóriák, 17. back 3 Porfir - Dexip - Ammonius: Commentarii la Categoriile lui Aristotel, 42. back 4 Jellemző módon éppen a Kategóriákhoz kötődő ma már alapszavaknak vélt kifejezéseket mind Arisztotelész után találták ki az értelmezők, úgymint: akcidens, univerzális, partikuláris, predikáció-tan, posztpredikamentum és mások. back 5 Ez a fajta különállás a szubjektum és a létező dolgok között, a filozófia egyik leggazdagabb forrása. Ugyanezt a gondolatot találjuk meg Kantnál, amikor a megismerés transzcendentális jellegéről beszél. Később pedig Edmund Husserl ugyanerre az alapélményre építi fel hatalmas alkotását, a fenomenológiai filozófiát. back 6 Id, 48-53. back 7 A Kategóriák semmiképpen sem egy nyelvtani mű. Sir Davis Ross ebben a vonatkozásban azt írja "A kategóriatan összehoz továbbá olyan dolgokat, amelyeket a grammatika elkülönít egymástól. És elkülönít olyanokat, amelyeket a grammatika együvé helyez." (35. old.) back 8 Katégoriák 10.f. 13b 15.-20. back 9 Gadamer: Igazság és módszer. 218. back |
| Vissza |