Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Balog Annamária |
| Mester Béla: Magyar philosophia - A szenvedelmes dinnyésztől a lázadó Ikaroszig - Pro Philosophia, Kolozsvár-Szeged, 2006 A magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai IX. (323 oldal) |
| Kulcsszavak: filozófia, nemzeti filozófia, magyar filozófia, nyelviség, irodalom |
|
Az olyan fogalmak magyarázatai, mint az identitás, a nemzetiség, mindig probléma-centrikusak, és soha sem egyértelműek. Mi által meghatározott valakinek/valaminek az identitása? A nemzetiség egy adottság, de valaminek/valakinek lényegi identitása sohasem merülhet ki ennyiben. Így van ez, illetve ehhez hasonló és sokkal összetettebb kérdésekkel néz szembe az, aki arra vállalkozik, hogy az "önmagában vett" filozófiának, az egy nemzetre korlátozott sajátosságait próbálja meg kutatni, felmutatni. Mitől lesz egy filozófia magyar, illetve egy magyar írásról mikor mondhatjuk valójában, hogy a filozófia részeként él? Bevezetőként Mester Béla A magyar bölcselet története - a visszájáról cím alatt, pár oldalon ismerteti a könyvben követhető gondolatmenetet, irányvonalat. Saját bevallása szerint "bizonyos értelemben mindent a fonákjáról, a visszájáról sikerült eddig megközelítenem" és kedvesebb volt neki az alig ismert magyar "szereplők" világába merülni, a keresett eredetiséget mellőzve. A mű tagoltságát illetően három nagy részből áll: Propylaea, A szenvedelmes dinnyész és utódai, A lázadó Ikarosz és a labirintusok lakói. A Prolypaean (az Előcsarnokokon) belül elhatárolhatjuk (1) A magyar filozófiatörténet kánonjai és (2) Lehetséges-e magyar filozófia című írásokat. Az elsőben a szerző inspirációs tényezőit ismerteti, miszerint igény volt arra, hogy a magyar filozófia egy összefoglaló kötete megjelenjen. A téma számos vita tárgyát képezte/képezi a filozófiatörténészek körében, felvetődnek a diszciplináris elhatárolások kérdései is a még az irodalomhoz tartozó filozófiai tárgyú és a már a filozófia részeként olvasható írások között. A nyelvi szempontok érvényesülésének a gondolata is körvonalazódik: mit is jelent tulajdonképpen az, hogy magyar filozófia? a.) a Magyarországon folyó filozófiai tevékenységet? vagy b.) a magyar nyelvű filozófiai munkákat? De akkor mit tekintünk magyar nyelvűségnek? Az első magyar nyelvű filozófiai munkát, vagy pedig a mindennapi diskurzus magyarrá válását, ami a szaksajtó megjelenését igényli? Mester Béla - az akkoriban hasonló kérdésekkel foglalkozó szerzők szemléleteire támaszkodva - úgy fogalmaz, hogy: a "magyar latinitás", a magyar szerzők idegen nyelven külföldön megjelent művei nem tartoznak a magyar filozófiatörténethez, viszont ami csak magyarul van és nincs külföldi recepciója, az eleve értéktelen ebből a szempontból. Így egyértelmű, hogy a magyar nyelvűség kívánalma összefüggésben áll a nemzeti filozófia fogalmával. A másodikban pedig a magyar filozófia lehetőségének a tárgyalása kerül a vizsgálódás centrumába. Ha a filozófiának szerves része a filozófia mibenlétére, értelmére vonatkozó kérdés, akkor a magyar filozófiára való rákérdezés és a filozófiatörténetben megjelenő önértelmezés is létjogosult. "Az általános kérdés, hogy mi a filozófia szerepe általában, soha sem lehet mentes feltevőjének és megválaszolójának abbéli véleményétől, hogy éppen ott és akkor, ahol és amikor a kérdés fölmerül, ő éppen mit akar filozófia címén művelni."(29 o.) Úgy véli, hogy mindegy milyen nyelven teszik föl a kérdést, hiszen a dolog lényege és színvonala nem abban rejlik. E tézisét azzal példázza, hogy ha a német nyelvű Heidegger "a német egyetem hivatásán" vagy "a német nyelv szellemén elmélkedik", azt nem tekinthetjük annyira partikulárisnak, mint azt, amikor egy magyar értekezik Heidegger eme gondolatairól. E partikularitás akkor kerül felszínre, amikor a magyar elemző, Heideggernek, már nem a német nemzetre vonatkozó gondolatait fejtegeti, hanem ezeket a magyar nemzetre "átfordítva" értelmezi - akár mint útmutatókat is. "Ha valaki magyar problémán gondolkodva mond olyat, ami újszerű, elfogadható és elvileg kommunikálható mindenki más számára is, akkor az része lesz a világ nagy filozófiájának, ha viszont "nagy" filozófiai témákkal vagy klasszikusokkal foglalkozik, oly módon, ahogyan az a magyarokon kívül senkinek nem mond semmit, kívül kell rekedjen azon." (31 o.) Így tehát, Mester Béla a magyar filozófia, illetve bármilyen "nemzeti filozófia" létjogosultságát nem a felvetett témában, hanem abban a "közönségben" véli felfedezni akinek ez szól, s mi több ez a közönség soha sem lehet egy nemzetre korlátozott. A filozófia a kultúra része, akárcsak az irodalom: "az irodalom érzelmeket, indulatokat fejez ki, így valamiképpen partikulárisabb a filozófiánál, hiszen lelki alkatokból elfér a világon, legalább nemzetenként egy, Igazságból viszont, csak egyetlen egy jutott az emberiségnek"(36 o.) De mégsem lehet a filozófiát úgy megítélni, mint más kulturális területeket. Hiszen nem ugyanaz megválaszolni azt a kérdést, hogy mi nincs és azt, hogy valami miért nincs. Végül ami a nemzeti filozófia fogalmát illeti, illetve ennek lehetőségét tételezve Mester Béla a vizsgálódások során, néhány zsákutcát vél felfedezni, miszerint "A filozófiánk egyenrangúságának bizonyítására szolgáló inkommenzurabilitási tétel megakadályozza, hogy bárki "idegen" elismerjen értékesnek valamely hazai filozófiai terméket, egyúttal értelmetlenné teszi az egyenrangúság fogalmát." A szenvedelmes dinnyész és utódai. E részben öt különböző írást/tanulmányt különíthetünk el. Az első a Nemzeti filozófia - in sensu cosmopolitico. Itt a Kanti distinkcióra való reflektálás figyelhető meg (az ész nyilvános/magán használata), illetve annak az elemzése, hogy ez miként hatott a magyar filozófia korabeli gondolkodóira, miként értelmezték és hogyan jelenik meg ez a gondolat a műveikben. Kant hatástörténete a hazai műveket illetően akkor kezd beépülni a magyar gondolkodásba, amikor kialakul a hazai tudományos nyilvánosság és megjelenik az iskolafilozófiától való független filozofálás lehetősége. Mindennek három sajátossága adódik: az egyik az, hogy a magyar percepcióban másként jelenik meg a filozófia in sensu scholastico, mint más nemzeteknél és mindez történelmük, pontosabban királyaink alapítási kísérleteiből, ezeknek kudarcából adódik. A másik, hogy a reformkor második felétől a Kant által szorgalmazott nyilvánosult filozófia híve könnyen eshetett abba a tévhitbe, hogy az iskolai filozófia Hegel rendszerében új otthonra lel. És végül, ami a legfontosabb sajátosság, amire filozófiai reflexió is születik, az a kanti nyilvánosuló filozófia magyar képviselőinek az eredeti gondolattól merőben eltérő kommunikációs helyzete. A választás, amely a magán vagy nyilvános észhasználatra vonatkozott, magyar felfogásban "egyben nagyon határozott nyelvi választást is jelentett" (64 o.) - írja a szerző. A második, a Szontagh Gusztáv "Magyar filozófiája" c. fejezetben a szerző kiemeli Szontagh filozófia-fogalmának, illetve a - korában - megjelenő írásokhoz való kritikai hozzáállásának jelentőségét. A magyar "egyezményes filozófia" (harmonisztika) egyik kiemelkedő szerzőjének gondolatvilágába ad betekintést. Ez - az egyezményes filozófia - jellegzetes reformkori jelenség, művelőik különböző célokat követve fogalmazzák meg álláspontjukat, de ami ennél is feltűnőbb, az a provokatív, kihívó hangnem, megfogalmazás, új műfaji sajátosságok megjelenése. A címek mindig valaminek a bevezetése, sohasem a konkrét tárgyalása, irányadó, programalkotó célt szolgálnak. Műfaji szempontból, a manifesztum lesz kedvelt, melynek lényege nem a megoldás/feloldás valamely problémát illetően, hanem útmutatás egy adott vizsgálódáshoz, tudatosan vitára ingerelni az olvasót. Első írásai művészeti jellegűek. Kritikus beállítottságának köszönhetően, hitelesnek csak azokat az írásokat tartja, amelyek az erkölcsi jót fejezik ki, és ezt főként a rút ábrázolására vonatkozóan. Pályájának nagyobb része az új magyar médiumban, a folyóiratok varázsában zajlik, ezért főként polémiákban "véteti észre magát". Kritikusi pályája ars poetica-jaként is felfogható. Úgy véli, hogy a nemzeti "literatúra" csakis kritikák során művelődik/művelődhet ki. A legfőbb igény és törekvés, a nyelvújítás. Legismertebb művei a két Propylaeum. Az Első Propylaeum a kritikai tevékenysége során kialakított filozófiai felfogásának az összefoglalása, többnyire politikafilozófiai tartalmú és a Második Propylaeum előmunkálatának tekinthető. Javaslatokat tesz az akkor kialakuló magyar filozófiai élet tájékozódási irányára, miszerint, a magyar filozófián, a magyar nyelvűségen túl, az önálló magyar filozófiai intézményrendszeren alapuló magyar filozófiai életet kell érteni (nyilvánosság követelménye). A magyar politikai közösség felbomlása után (Világost követően), ez már nem ad teret a kritikai kibontakozásra, így a hátralevő életében a reformkor és a forradalom politikai eszmetörténetének a megírását tervezi, de soha nem készül el vele. További törekvésének célja, hogy az utilitarizmust és a deontológiát "összebékítse". A természettudomány kontra társadalomtudomány vitában a hegeliánusok ellen foglal állást. A legtávolabb állt tőle az etimologizáláson alapuló filozófia, bírálta is azokat akik a magyar filozófiát a magyar nyelvből vélik lehetségesnek levezetni. A harmadik, az Egy magyar protestáns gondolkodó a modernitásról c. fejezetben Litkei Tóth Péter munkásságát követi nyomon a szerző, aki hivatását, mint lelkész tölti be a Nyíregyháza melletti Buj községben, ám ezt nehezen fogadja el, mert nagyobb vonzást érez a független értelmiségi lét iránt. Azonban írásai radikális szemléletük miatt kimaradnak a pesti lapokból. Első, nagyobb feltűnést keltő műve a Buji levelek, a hegeli rendszert támadó és értelmetlennek tartó írások ellenében született, ezért Hegel-apológiának is értelmezhető. A négy levél négy különböző problémát vet fel. Bevezeti a keresztyénség ellenében a modernitás jelölésére használt "világ vallása" kifejezést. Gondolatmenete oly módon alakul, hogy a világ vallása szükségszerűségének az elfogadásához vezet, hiszen előbb meg kell ismerni azt ami ellen majd küzdeni akarunk. Írásainak lényege, hogy a modernitást szembesíteni próbálja protestáns gyökereivel. A negyedik írás John Stuart Mill a XIX. Század magyar politikai gondolkodásában címet viseli. Mill-fordításokkal magyar területen már a század hatvanas, hetvenes éveinek az elején találkozhatunk. Figyelemmel követhető az is, ahogyan Mill érdeklődést mutat a magyar egyetem politikai kérdéseit illetően. Az pedig, hogy a kortársak felismerték Mill hatását a magyar gondolkodásra és úgy vélték, hogy eszméi párhuzamosak a magyar gondolkodással (Mill-Eötvös) oda vezetett, hogy megválasztották az Akadémia tagjának. Eötvös "Felfogása szerint az angol és a magyar gondolkodás a közjog és az individuális szabadság kérdéseiben azért rokon egymással, mert egyik nemzeti kultúrába sem épültek be a kontinentális abszolutizmus eszméi. Még ha akadtak is abszolutista módszerekkel kísérletező uralkodóink - a magyaroknak gyakrabban, az angoloknak jóval ritkábban -, ezeket a korszakokat és az általuk teremtett intézményeket a két nemzet sohasem érezte a magáénak."(173) Mill szövegei nem csak fordításban részesültek, hanem már az iskolai alkalmazásban is fontos szerepet töltöttek be, de ezzel párhuzamosan jelentős kritikai tevékenység is folyamatba lépett. A bírálatok a Mill szövegeiben feltárható ellentmondásos tartalmakra vonatkoztak, példának okáért arra, hogy logikailag feloldhatatlan ellentétet képez az utilitarizmus gondolatából levezetett szociális nézete és az individuális szabadságot propagáló liberalizmus gondolta. Mill hatását a magyar politikai filozófiára, Mester Béla két jelentős magyar szerzővel szemlélteti: Kállay Bénivel és Asbóth Jánossal. Kállay fordítja le Mill A szabadságról c. művét és olyan előszóval látja el, melyben reflektál a szövegre, s ebben központi szerepe éppen a Mill által felvázolt emberi eszménykép (az eszményi célja felé állandóan haladó - utilitarista) elleni érvelésnek lesz. Az akadémiai székfoglaló beszédében részletesen tárgyalja a Kelet-Nyugat történeti, gondolkodásbeli különbözőségeit, felmutatva mindazon gondolatokat melyekkel nem ért egyet, s amelyek ellentmondásosak, természetesen kiegészítve saját gondolataival. Elutasítja az utilitarizmus gondolatát a Kanti deontológia szellemében. Asbóth, Kállay nemzedéktársa, politikai pályája publicisztikával indul és össze is fonódik ezzel a továbbiakban is. Egyetlen teoretikus szempontból jelentős munkája A szabadság, melyben a szabadság nem csak történeti, hanem eszmetörténeti megvalósíthatóságának a kérdését vizsgálja. Többek között olyan kérdések merülnek fel benne, mint az, hogy a szabadság mennyire az európai kultúrára jellemző sajátosság és mennyire univerzális érték? Taglalja az emberi természet és a szabadság viszonyát és úgy véli, hogy a szabadság jelentősége az univerzalitásában rejlik, az tehát nem lehet partikuláris érték. Különös figyelmet fordít a nőképekre, melyek az egyes társadalmakban felbukkantak/felbukkannak illetve vizsgálja a nőkre vonatkozó jogszabályokat is. A kanti etika nyomai fedezhetők fel benne és a szabadság univerzalitására épülnek érvei. E rész utolsó ötödik nagy fejezete az Iskolai és "nyilvánosult" filozófia a XIX és a XX. század Magyarországán c. írás. Az eddig érintett kérdéseket illetően a XX. századi szerzők véleményei között olyan is van, mely a pusztán magyarul író, Magyarországon élő és magyar intézményben dolgozó szerzőket és ezek műveit nem tekintik a magyar filozófia részének, már csak abból az okból is, hogy az az álláspont amelyet az érintett szerzők képviselnek többnyire "nem magyar" illetve nem minősül annak. Mester Béla, Hanák Tibor munkásságának fényében folytatja vizsgálódásait. Hanák szerint a magyar történelem és kultúra természetesen, kölcsönhatásban van a magyar filozófiával, de ez nem vezethető le az előbbiekből. A magyar filozófiával kapcsolatos kérdések általában a (filozófiai) rendszerhez, a nemzeti filozófia gondolatához és politikafilozófia változó helyzetéhez való viszonyban fogalmazódtak meg. Hanák Tibor, Az elfelejtett reneszánsz c. írásának bevezetőjére támaszkodva, Mester Béla a magyar filozófia kibontakozásának és elismerésének a problematikusságát három pontban foglalja: 1. abban az elgondolásban, hogy a "tanáremberként" működő, iskolafilozófiát művelő emberek munkálkodása csupán előtörténete lehet igazi filozofálásnak. S ezzel az a probléma - fogalmazza meg a szerző -, hogy miért kellene másként megítélni azokat akik mondjuk Magyarországon váltak schellingiánussá, mint azokat akik magát Schellinget hallgatták? 2. Ami a magyar nyilvánosságot illeti felfedezhető egy fordulópont, és ez a felsőoktatás szárnya alól kibúvó (függetlenedő) intézmény típusok létrejötte. Ilyenek a Magyar Akadémia, ami pályadíjjakkal, könyvtámogatással foglalkozott, a magyar kulturális és tudományos sajtó, a bölcseleti műbírálatok műfajának a megjelenése - főleg a reformkori lapok. 3. A változás lényege, hogy az "elszigetelt tanárember" olyan egyetemi professzorrá válik, aki a tanítás mellet könyveket publikál és/vagy folyóiratot is szerkeszt. Ami a nyilvánosság változását illeti, Mester Béla egy fontos észrevételt tesz "A magyar filozófia intézményesedése és professzionalizálódása azt is jelenti ugyanis, hogy a filozófiai nyilvánosság (...) a nem szakmabeliek, társadalomtudományok képviselői előtt zártabbá is vált." A magyar filozófiai nyilvánosság szerkezetének az alakulása a filozófiai rendszerépítéssel szembeni eltérő beállítódásokkal, hozzáállásokkal veszi kezdetét. Ugyanis vannak olyanok, akik teljes elvi elutasítást mutatnak ezzel szemben, illetve olyanok, akik a rendszerépítés szükségességét minden törekvés fölé helyezik. "Ami az irodalmi önreflexió számára az eposz vagy a regény, az a filozófus számára az önálló rendszer."(236 o.). A lázadó Ikarosz és a labirintusok lakói a harmadik és egyben utolsó részét képezi a műnek. Első felében Bretter György írásaiban meglevő filozófiai elemeket vizsgálja, tárgyalja Mester Béla, a második felében viszont, Székely János irodalmi munkásságára támaszkodva nyújt belátást a filozofikummal telített magyar irodalomba. A filozófia a hatvanas, hetvenes évek értelmisége műveltségének szerves része és ebben a szférában jelenik meg Bretter is, akinek leghíresebb művei mitológiai parabolák, de időértelmezéseket is ír, valamint nyelvfilozófiai kérdésekkel is foglalkozik. Mester Béla szerint célszerű a hat parabolát egységes egésznek tekinteni, hiszen a megjelenő motívumok nagy része mindegyikben megvan. Az Ikarosz legendája úgy is értelmezhető, mint a bevezető ill. problémafelvezető a teljes tárgykörbe, a Valamikor Silenus őrizte a forrásokat pedig a mítoszok világától való búcsúintést foglalja össze. A legfontosabb motívum a cselekvés, a teljes személyiséget létrehozó tett. A cselekvés, mint önmagát létrehozott tett mibenléte az emberi természetben alapszik, viszont nem konkrét végrehajtásról, cselekvésről van szó, hanem a tett felé haladásról, a tett puszta lehetőségének a megteremtéséről. Az idő fogalma is nagyon gyakori Bretternél és ez mindig a nemzedékkel áll összefüggésbe. Az alapkérdés ebben a viszonyban az, hogy megismételni vagy nem azt, ami eddig volt? Bretter pedig arra következtet, hogy a mítoszok rendszere egy zárt rendszer, mindig megismétlik "önmagukat". A nyelv általi megismerés a parabolák után központi gondolattá válik. Nem is az a problematikus, hogy mi nyilvánul meg a nyelv által, hanem az, hogy az erkölcs hogyan nyilvánul meg a nyelvben. A vizsgált tárgy itt is az Én lesz. A megismerő és a megismert egybeesése az állítás időbeli elcsúszására hívja fel a figyelmet: "A deklaráltan a jelenre vonatkozó, szerkezetéből következően viszont örök érvényre igényt tartó kijelentés valójában a múltra vonatkozik." Továbbá - írja Mester Béla - "az alany egzisztenciájának realitása, sőt szellemi vagy anyagi minősége nem dől el sem a nyelven belül, sem a cselekvésben. Nyelv és cselekvés tehát inkább párhuzamos struktúrákat képeznek az egymásra való vonatkozás állandó jelzésével, de nem értelmezik egymást." Mindennek a célja, az ideologikus mondatból való kitörés. A hatvanas évek második felében illetve a hetvenes évek elején fokozatosan végbemenő változás figyelhető meg az irodalom terén, főleg ami a tér és az idő koncepciót illeti. Eltűnik a hely jelentősége, csupán a cselekvés, mintegy morális töltete válik mérvadóvá. A szereplők belső ideje "összecsúszik", de felbukkannak a mítoszbeli abszurd idők is. Olyan problémák merülnek fel az irodalmi írásokban, amelyek a világba vetett hitet rendítik, kérdőjelezik meg, a világ nyelv által való leírásának valóság alapjaira kérdeznek rá: "Mit mondhatunk egyáltalán a világról? Kifejezhető-e, hozzáférhető-e a nyelv által a valóság? Mit is tartsunk az időről, a bennünk meglévő időképzet és a világ valóságos idejének a viszonyáról?"(269 o.) Az ember-világ viszonyának folyamatos értelmezése visszatérő elem az írásokban. Az elemzések során olyan gondolatok fogalmazódnak meg, mint hogy "a nyelv visz értelmet a világba, innen származik többek között a jövő fogalma is." A gondolkodás története minden "nemzetet" érint, ez valóban így van, de a nemzeti filozófia kérdésessége, illetve az erre való rákérdezés mégis a történelmi múltra utal vissza. Identitás "szerzés" identitás értelmezés, olyan problematikák, mely 1989 után bukkantak fel, lépnek újabb talajra a különböző nemzeteknél. Király V. István A filozófia és Itt-Lét c. művében, a magyar filozófia létére és lehetőségére kérdezvén rá a következőképpen fogalmaz: "Kérdés tehát mindenképpen van, a probléma csak annyi, hogy van-e kérdezés is? Honnan jön tehát a kérdésnek az a formája, amellyel mi egyre gyakrabban találkozunk? Honnan máshonnan, mint a "helyzetből". Az új magyar helyzet, Magyarország új helyzete, a magyarság új helyzete az, ami kérdeztet. Hol vagyunk, kik is vagyunk most, mennyit érünk, merre menjünk a csúcsforgalomban, mennyi önhittel és önbizalommal, stb.?" A nemzeti filozófia mibenlétét természetesen sokféleképpen meg lehet közelíteni, úgy ahogy Mester Bélánál olvashatjuk, kultúrtörténetileg, az irodalommal való összefüggésében, a filozófiához való viszonyában, más népekhez viszonyítva...stb. S talán a megfelelő kérdésfeltevések által, megfelelő válaszok nyerhetők. |
| Vissza |