Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Szolláth Hunor |
| Klió Thanatosz titkainak kutatásában |
| Kulcsszavak: halál; történetírás; thanatológia; |
|
Amint azt a cím is jelzi, a két éve megjelent gyűjteményes kötet, melynek címe: Reprezentări ale morţii în Transilvania secolelor XVI-XX1, a halálra, annak felfogására, megjelenítésére irányuló legfrissebb történeti kutatásokat foglalja magában. A történelmi thanatológia az 1970-es években kezd elterjedni, mint kutatási irány, Romániában azonban csak 1990, vagyis a rendszerváltást követő időszakban kezdenek ilyen témájú kutatásokat kezdeni a szakemberek, mert erre az időszakra tehető a cenzúra enyhülése. Az ezelőtti megközelítések, kutatói beállítódások a daco-római származást, és az ezáltal érzett, éreztetett dicsőséget voltak hivatottak alátámasztani, szolgálni és propagálni. A múlt árnyékába állított jelen, vagyis a történelmi, földrajzi legitimitás szolgálatába állított román történettudomány problematikáját járja körbe Marius Rotar írása, a történelmi thanatológiai kutatások szemszögéből (Istoriografia românească asupra morţii: modele şi contra-modele - O lume încă deschisă). Meglátásában a történelem és halál kapcsolata egy speciális együttlevés, mivel a történettudomány a már meghalt emberek tudománya! Jórészt ezzel foglalkozik tehát, de ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy ilyen szempontból hol van a helye a jelenkori történelemnek, amely mindenképpen kivételt képez ez alól? Ha nem létezne halál, nem létezne társadalom sem, tehát éppen így történettudomány sem. És hozzátehetnénk akár, hogy filozófia sem... Tehát egy történésznek óhatatlanul szembe kell néznie a halál meglevőségével. A kommunizmus a történelemből, mint tudományból, szolgálóleányt faragott a politika számára, egy bezárt világ lett belőle. Ebben az időszakban az "archeológia" címszó alatt rengeteg kutatást folytatnak, viszont a nem régészeti kutatások visszaesnek, dacára a nyugati fejlődésnek. Ebben az időben lesz ugyanis meghatározó a francia Annales iskola, mely többek között a történelmi thanatológiát, halálkutatást is beveszi a történészek által kutatható témakörök, irányultságok közé. Marius Rotar szerint a hazai "elmaradottság" a külföldi szakmai kapcsolatok hiányának és a megrendelt történetírásnak köszönhető. A halálra vonatkozó történeti kutatások irányultságának áttekintése után Carmen Florea már egy konkrét kutatás eredményeiről számol be írásában (Despre tensiunea unei solidarităţi în evul mediu târziu: exemplul unor oraşe transilvănene). A társadalmi szolidaritás a meghalás pillanatában a késő középkorban önkéntes, vagy szakmai alapon szerveződött. Az önkéntes, fraternitas exulum típusú szervezetek, mint amilyen a Corpus Christi volt, nemcsak a befolyásos gazdag polgárokra figyeltek, hanem az éppen abban a városban meghaló idegenekre, vagy szegényekre is. Ezek az egyesülések nagyon elterjedtté válnak a középkor vége fele, ugyanakkor komoly egyházi befolyással is rendelkeznek. Az egyházi alapokon megszervezett testvériségeknek a védőszentjük is Szt. Erzsébet. Az ilyen társulásokkal ellentétben a különböző mestereket tömörítő céhek már laikus, világi alapokon vannak megszervezve. Akárcsak ezek mindennapi működése, a halál körüli tevékenységek, például a temetkezés is pontosan szabályozva van. Büntetik az onnan való hiányzást. A halál az egyedüli, ami beleszól a céhek különben teljesen zárt világába azzal, hogy újrarendezi ezt a zártságot, megváltoztatva így a belső viszonyokat. A következő tanulmány arra keresi a választ, hogy hogyan integrálták a halált a protestáns közösségekben, megvizsgálva az erdélyi szász közösségek és a magyar nemesség példáit (Edit Szegedi: Moartea, disciplina ecleziastică şi socială în mediile protestante din Transilvania). A szász közösségek esetében a kutatás olyan fennmaradt szövegekre irányult, amelyek meghatározzák a temetkezési szokásokat, például zsinati határozatok, vagy vizitációs jegyzőkönyvek. Szegedi Edit meglátása szerint, azonban nem lehet elválasztani az egyházi tanítást a társadalmitól, az egyháznak megvoltak a sajátos módszerei a tanítások gyakorlatba ültetésére: kizárás a közösségből, vagy éppen a temetőn kívülre való eltemetés. Az erdélyi protestáns magyar nemesség példájánál a Wesselényi István naplóját használja a szerző, aki a kurucok elől menekül Nagyszebenbe. A számára idegen környezetben az azelőtti, a változatlan megőrzésére törekszik, amilyen például a temetkezések szokása, ezeket nagy részletességgel írja le naplójában. Így juttatja tudomásunkra például, hogy ekkor még élt a koporsó átölelésének a szokása, de ez már nem a fájdalom parttalan kifejezése, hanem sokkal inkább egy önuralmi próba. Egy, nemcsak thanatológiai szempontból, rendkívűl értékes tanulmányt állít elénkbe Mihaela Grancea és Csapó Emőke (Poarta "Marii Treceri" sau perspectiva asupra morţii reflectate de epitaful maghiar din cimitirul Házsongárd în Clujul secolului al XIX-lea). A szerzők a Házsongárdi temető történetén keresztül vállalkoznak bemutatni a kolozsvári magyar lakosság körében végbemenő változásokat, ami a halál problematikáját illeti. A XIX. századból megmaradt 74 sírfelirat vizsgálata során feltűnik, hogy hogyan jelenítik meg, fogják fel a halált a korabeli emberek: 1. nem kegyelmez senkinek, 2. megváltás egy lelki, testi szenvedés után, 3. a kívánt halál, egy elhunyt családtaggal, szeretett személlyel való újbóli együttlét, 4. romantikus halál, 5. a halál mint álom, megpihenés a testnek. Az emberek, hogy a halál okozta fájdalmat leplezzék, gyakran a társadalmi szolidaritásra apellálnak, például a gyászjelentések melyek a mély fájdalmat és a szertartás helyét és idejét jelzik a közösségnek. A szerzők megállapítása szerint a XIX. századi sírfelirat a halál gondolatának reprezentatív kifejezője lett, megtanítja az élőket meghalni, egyfajta didaktika segítségével. Éppen ezért nagyon jó üzletnek is bizonyulhatott... A kötet tematikája a halálkutatás szempontjából ugyan egységesnek mondható, azonban sokféle irányultságot hordoz magával! Ennek egyik szemléletes példája Andrei Terianu munkája, mely a halál megjelenítését a XX. századi erdélyi román költészetben vizsgálja (Modele de reprezentare a morţii în poezia ardeleană din secolul al XX-lea). A kutatásban nagy teret szánt Lucian Blaga költészetének, akinek a versein keresztül a halálra vonatkozó képeket egy nemzeti, autohtón kultúra filterén átszűrve pillantjuk meg. Szintén fontos forrása a Biblia és a mitológia világa, ahonnan főként a világ elszentségtelenedésének a motívumát veszi át. Megjelenik a szivárvány szövetsége után magára hagyott ember magányossága, nem jut már neki semmi, csak a halál, erre van ítélve, miután Isten hátat fordít a világnak. A világ végét nem követi új élet, a halál minden jövőbeli reményt ilyen módon kizár. A fentebb részletesebben tárgyalt tanulmányok mellett még a következők kaptak helyet a kötetben: Ana Dumitran: Constante ale discursului în omiletica funebră a românilor transilvăneni din veacul al XVII-lea, Laura Stanciu: Omiletica lui Petru Maior ca oportunitate de armonizare a Reformei catolice cu Iozefinizmul, Corneliu Pădurean: Testamente ale unor locuitori din Arad de la începutul secolului al XIX-lea, Valeria Soroştineanu: Religiozitate şi atitudini în faţa muririi la românii ortodocşi din Transilvania - Consideraţii generale (1899-1916), Ada Grenner: Comunitate bisericească, religiozitate şi atitudini în faţa morţii în Agnita secolelor XIX-XX, Sultana Anca Avram: Aspecte privind trupul şi moartea în tradiţia populară românească, Mihaela Grancea: Epitaful românesc din perioada regimului totalitar, sursă pentru investigarea atitudinilor referitoare la moarte, Cristina Dogot: Percepţii asupra morţii soţilor Ceauşescu în opinia publică şi presa clujeană. |
|
1 Mihaela Grancea (coord): Reprezentări ale morţii în Transilvania secolelor XVI-XX. Casa Cărţii de ştiinţă, Cluj-Napoca, 2005. back |
| Vissza |