"Babeş-Bolyai" Tudományegyetem Tőrténelem és Filozófia Kar Filozófiai Tanszékcsoport Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
A kecskeőz (Parafrázis Arisztotelész Hermeneutikájának egy részletéhez) (Szerkesztőségi megjegyzés! Az itt közzétett írás a világháló hulladékládáinak egyik ásataga. Az Eristikon nem azért teszi azonban közzé mert egyszer csak elkezdte volna valóban komolyam venni a maga felettébb gyanús és békétlen nevét és motto-ját - Cogitare aude! (Merj gondolkodni!) Bbrrrr!!! - hanem, ellenkezőleg, azon okból, hogy, egyszersmind miheztartás végett is, egyértelművé tegye, hogy szerinte azért: Est modus in rebus! Mégiscsak!!! Szóval: a publikálás itt pontosan az elhatárolódás gesztusa, hiszen, az alábbi szöveg egyfelől távolról sem valamiféle "lábjegyzet Platónhoz", tehát az eleve nem is lehet nyugati vagyis a sajátunk. Hanem csak idegen! Másfelől, pontosan azért kell az ilyen irományokat mégiscsak a nyilvánosság elé tárnunk, hogy - a gondolkodás(á)ban felettébb bűnös szerzője - minden a névtelenségbe való burkolózása ellenére, végre, körözhetővé váljék. Aki tehát - szóhasználatáról, fordulatairól stb. - valahogyan mégiscsak felismerni vélné a kártékony illetőt, kérjük nálunk haladéktalanul jelentkezni, hogy azután mi majd a méltatlanul elmúlt és feledésbe merült, de azért az egyedül igazságos Középkornak a máglyák meleg és szeretetteljes fényével világító szellemében valóban a megérdemelt pellengérre meg "spanyolcsizmába" állíthassuk őt! Következzék tehát maga a szöveg.) Hermeneutikájának legelején Arisztotelész arról a kérdésről kezd el indítás gyanánt elmélkedni, hogy vajon a neveket (a szavakat) - kiváltképpen a névszókat s az igéket - önmagukban is jellemzi ill. megilleti-e az igazság vagy a tévedés, az igaz vagy a téves mivolt? Ezügyben pedig a Mester hamarosan arra a megállapításra érkezik, hogy bizony "... az igazság és a tévedés a kapcsoláson és szétválasztáson múlik."1 Önmagukban, vagyis kapcsolatok nélkül, a neveknek sem az igaz sem pedig a téves-hamis mivoltáról nem dönthetünk tehát. Ez azonban nem jelenti persze azt, hogy a nevek, a szavak - önmagukban - nem képeznének semmiféle problémát. Annak a bizonyítékául ugyanis, hogy nem dönthetünk az önmagukban használt neveknek sem az igaz, sem pedig a téves mivoltáról, Arisztotelész éppenhogy a "kecskeőz" névének/szavának a példáját említi. Ez is jelöl ugyanis - legalábbis látszólag - "valamit, de sem nem igaz, sem nem téves, ha nem tesszük hozzá azt, hogy van, vagy, hogy nincs, akár általában, akár időben értve".2 Tehát: kecskeőz! Nem mondjuk kentaur - vagyis egy legalább a mitológiában valóban előforduló lény - hanem egyenesen és pusztán: kecskeőz!!! Tudjuk, hogy a filozófusok humora többnyire az irónia. Ez pedig eredeti értelmében nem "csúfolódást", hanem éppenhogy kérdezést jelent. Csakhogy olyan kérdezést amely ráadásul - legalábbis látszólag - tettetett. Ennek ellenére az irónia kérdése sohasem puszta álkérdés - mint ahogyan álkérdés mondjuk a retorikai kérdés, amelyre a válasz nemcsak tudott, de egyenesen köztudott -, hanem olyan, amely tulajdonképpen nem is arra kérdez ill. nem is azt kérdezi , amit a szavaiban - a neveiben - ténylegesen kimond Ezért is számíthat és számított is az irónia mindig és valóban csúfolódásnak is. Szókratész is ebben az értelemben gyakorolta az iróniát, és hát csúfolódásnak is vették tőle a dolgot, úgyhogy meg is lakolt érte az egyébként is felettébb csúf és gyanús illető. Ezen felül az irónia, vagyis a tettetett kérdés, nem is az ún. pontatlan vagy helytelen - azaz tévesen feltett ill. megfogalmazott - kérdés. A maga csapdaszerű tettetettségében ugyanis az irónia azt sem engedi meg igazán, hogy azt csakis és csupán a maga valódi irányára utaló tekintettel értelmezzék és fogalmazzák immár egyértelműen újra meg. Bizonyára a "kecskeőz" is effajta irónia. Nehéz tehát annak a neve-szava felől döntenünk. Főként azért mert az, ráadásul, éppenhogy "bizonyítékként" van az arisztotelészi szövegben felemlegetve. Nem könnyű dolog tehát eldönteni, hogy mármost van-e (létezik-e?) vagy pedig nincsen kecskeőz?! Egyrészt ugyanis, a "kecskeőz" neve-szava kétségkívül létezik, hiszen ott áll a klasszikus szövegében. Ráadásul úgy áll az ott, hogy semmiféle grammatikai vagy egyéb név- és szóképzési szabálynak nem mond ellent. Nincsen olyan grammatikai szabályzat, amely meggátolna bennünket az effajta szavak létrehozásában. Másrészt azonban a dolog mégis és igen-igen problematikus. Hiszen azok a nevek-szavak amelyekből a fentebbi szótani csecsebecse összeáll mégiscsak holmi állatokat jelölnének. Ebből pedig az következne, hogy a megnevezés egy olyan állatszerű lényre utalna amely egyszerre lenne tehát kecske, meg őzike is. Márpedig ilyen létező létezéséről nemcsak mi, hanem még az állattan hivatala sem értelesült. De, vajon mindez feljogosít-e bennünket arra, hogy mármost egyértelműen döntsünk a kecskeőz nem-léte felöl? Mert ha a terminust valóban ironikus értelemben vesszük, akkor ehhez a döntéshez nem elegendő a mezők s az erdők legelőit faggatóra fogni. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy attól, hogy a legelőkön meg a pajtákban valóban nem lelhetők fel kecskeőzikék, nos, hogy attól még az életünkben-létünkben nem találkozhatnánk nagyon is valóságos példányaikkal. Amelyeknek a megléte persze a nyelveinkben is kicsapódik. Hiszen nem találkozunk-beszélünk-e mi szinte nap mint nap az olyasmiről amit tulajdonképpen úgy kell(ene) hívunk például, hogy: "nappali látogatásnélküli tagozat", vagy "fizetésesen ingyenes állami egyetemi oktatás" stb.? És ki tagadhatná le mindezeknek a nagyon is kemény realitását? Hiszen magam is egy effajta kecskeőzön oktatok... (Itt talán meg lehet fogni a gonoszt! - a szerk. megjegyzése!) Világos tehát, hogy - bármennyire csodálkoznék talán maga Arisztotelész is el a dolgon - kecskeőz igenis létezik! Csak azt nem tudjuk még igazán, hogy milyen sajátos módon! Azaz, hogy miféle specifikus ontológiai és metafizikai attributumokkal rendelkezik ő? Annyit azonban már a nevéből is kianalizálhatunk könnyedén, hogy az illető teremtmény kecske is meg őzike is egyaránt. Bár nem tudjuk, hogy mennyire? ill., hogy pontosan hol? is kecske, meg őzike is az istenadta, annyi azonban őfelőle mégiscsak bizonyos, hogy vele kapcsolatban mindig valami kecske- meg őzike közötti dologról értekezünk (lehetőleg angolszászosan hidegfejű distanciával). Ezzel persze már szinte meg is világosodott az ügy! Hiszen már minden kétséget kizáróan jöttünk rá arra is, hogy igenis a "kecskeőz" neve voltaképpen valami olyasmire utal ami igazából: inter-kecske meg inter-őz! Azaz: éppenhogy valami fontos, lényeges meg döntő!!! Mert kiderült, hogy a kecskeőz inter-van - mint inter-esse -, s mint ilyen állandóan érdekes vagyis egyenesen: inter-essant. Úgyhogy érdekel is mindenkit, tehát az valóságos közügy. Az ilyesmi tehát már szinte magától kiköveteli magának egy-egy elodázhatatlan - természetesen nemzetközi!!! - konferencia (vagy legalább kerekasztal-találkozó) sürgős és bármennyire költséges meg fáradalmas megszervezésének a szükségét. Hiszen ez alkalommal az elismertségnek örvendő és hatalmas publikációs tevékenységgel rendelkező szaktekintélyek például azt tisztázhatnák - ugyancsak hidegen mérlegelő és értekező profi előadásaikban - a tudatlanságban tévelygő emberiség számára, hogy mivel/miből is táplálkozik az inter-kecske s inter-őz, ill., hogy annak mondjuk a szexuális szokásai milyen döntően befolyásolták a hagyományban az európai kultúra mindenféle egyéb "inter-eit" és érdekességeit, inter-essant dolgait Bármilyen nehéz legyen ugyanis a kecskeőz létéről meghozandó kapitális ontológiai meg metafizikai döntés, az mégiscsak bizonyos, hogy ő bizony - ráadásul meglehetősen aktív, bár lehet, hogy hermafrodita - nemi életet él. Ezt pedig elsősorban onnan tudhatjuk bizonyosan, hogy igencsak élénken: szaporodik! Semmi meglepő nem találtatik tehát abban - amint ezt a horizontösszeolvasztás hermeneutikája oly szépen le is írja -, ha egyszercsak mondjuk a bologna-i inter-kecske, vájatos siculus virtussal, a cluj-napocensis inter-őzikével valódi partiumi jámborságban egyesül... és hát pontosan ez lesz az ő ártatlan és mindegyre áldozatszámba menő bölcsessége (Sapientia-ja). Természetesen és csakis: mint közösség, mint Communitas. Így aztán a kecskeőz valódi közösségteremtő és ápoló góccá-dúccá is nemesül, amelynek a közelségében és környezetében immár csírájában és bizton léphetnek fel tehát a gondolkodás mindennemű kiszámíthatatlanságaival szemben! És amely, persze, biztos kézzel gondoskodik mindig arról is, hogy mondjuk kicsodát temetnek magányosan és sírfelirat nélkül - hívják akár Bolyainak az összeférhetetlen illetőt - a temető szent kerítésein belül. Minek utána arról is mindig nyugodt és csalhatatlan lelkiismerettel gondoskodik, hogy éppen az illetőről neveztessen majd el egyetem, kocsma, társaság vagy masszázs-szalon. Vagy megfordítva. Ennek ellenére - fájdalom, de - a kecskeőz kérdése, ha nem is kérdezetlen, de továbbra is nyitott kérdés marad. Amelyre - akár Arisztotelész csodálatos bűneitől is ösztönözve - talán valóban nem árt rákérdezni néha... 1 Arisztotelész: Hermeneutika Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1994, 11 o. back 2 Uo back Vissza