Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Király V. István |
| Filozófiaegyetem és oktatója |
| Kulcsszavak: filozófiaegyetem; filozófia oktathatósága; szabadság; katedrafilozófia; Bologna-i folyamat; Kant I. |
|
Bizonyára nem véletlen, hogy Kant amikor a "fakultások vitájáról" gondolkodik (1794-1798 között) és eközben a filozófiafakultás helyét és szerepet igyekszik meghatározni-körvonalazni az egyetemi rendszer(ek)ben, akkor a filozófiaegyetemet elsősorban a szabadság helyeként, sőt! a szabadság fórumaként tárgyalja1. Vagyis nem pusztán a "filozófiaiaknak" tartott ismereteknek és készségeknek az átadásának ill. az ilyen irányú - "képzés" nevezetű embertermelés intézménye- és helyeként. A filozófiaegyetem persze csakis úgy lehet a szabadság helye, sőt! egyenesen a szabadság fóruma, ha az ész nyilvános használata gyanánt az mindent megvitathat. "Megvitatni" nem is jelent lényegében mást, mint valamivel ill. valakikkel éppen a kérdezésben valamint a kimondott kérdésben találkozni. Ráadásul a megvitatás során nem csupán a kérdésessel, a kérdéssel meg a "partnerrel" ... hanem voltaképpen önmagunkkal is találkozunk. Helyesebben: szembesülünk. És ez bizonyára az éppen most széleskörűbben körvonalazódó önképzőkörre, mint vita-körre is érvényes. Ezért az oktatók s oktatók, oktatók s a hallgatók, a hallgatók és hallgatók közössége mint a szabadság fóruma, csak úgy alakulhat a filozófiafakultásokon meg és ki, ha ez elsősorban és egyenesen a kérdezésben - azaz a keresésben s az önkeresésben - való, és kimondottan az ész nyilvános használata jogán és gyanánt gyakorolt találkozást jelenti. Ez pedig mégiscsak azzal kapcsolatos amit a filozófiában - évezredek óta - az "igazság keresésének" hívnak. Annak minden "relativitásával" együtt. Nem véletlen tehát az sem, hogy már Arisztotelész is a létkeresés kérdő alap-neveit - a "kategóriákat" - éppenhogy az agora-hoz köti... Az igazságot tehát - akár az agorá-n akár ... a filozófiaegyetemen - csakis szabad emberek, szabadon, azaz: magának a szabadságnak a felelős és történelmi cselekedeteként találkozva kereshetik. Tehát, amikor is ők elsősorban nem másként, hanem csak mint az önkeresés komolyságának a különböző szituáltságában lévő emberekként találkoznak ott. És csakis ennek a "pozíciónak", ennek a szituáltságnak ill. az ezt is konstituáló belevonottságnak - nem pedig az ismereteknek vagy a készségeknek egy jelenkori halmazával való kapcsolatuknak a - különbözősége az, ami az oktatót és a hallgatót ill. oktatót és oktatót itt lényegében és elsősorban megkülönbözteti és meg is különböztetheti. Úgyhogy, lényegére és értelmére való tekintettel a filozófiaegyetemnek nem is lehetne más célzata mint mindaz amiből a maga részéről éppenhogy maga a filozófia is kimondottan ered. Vagyis: az emberi szabadság problematikus történelmi, faktikus ontológikuma! Ami pedig, létét meg létszerkezetét illetőleg is, voltaképpen a kérdésesség s a kérdezés egzisztenciális-ontológiai - és nem valamilyen "ismeretelméleti", "politikafilozófiai" vagy "erkölcsfilozófiai"... - faktikus szerkezetével azonos. Pozitív és lényegi értelmeit tehát a filozófiaegyetem nem a minisztériumokból, nem a politikai pártokból, nem az egyházakból és nem is a nemzetközi - akár bolognai - egyezményekből, hanem éppenhogy magából a filozófiából ill. annak a történelmi szituáltságából nyeri. Azaz, magából a filozófiának a mindenkori és történelmi létkésztetéséből és lét-értelméből. Még közvetlenebbül: lényegére és értelmére való tekintettel egyáltalán a filozófia egyetemi "oktatásának", kiváltképpen pedig magának a filozófiaegyetemnek, nem lehet tehát más tulajdonképpeni célzata, mint a történelmi emberi szabadság kérdésessége ill. a mindenkori (történelmi) - lehetséges! - autonóm ember kérdésessége! Úgy "közösségi", mint "egyéni" értelemben. Azzal a pontosítással persze, hogy autonóm egyének "nélkül" nyilván egyáltalán semmiféle tulajdonképpeni közösség - még kevésbé valamilyen "autonóm" közösség - nem képzelhető el ill. nem is lehetséges! Ezért a filozófiaegyetemnek még az eddigieknél is közvetlenebb célzata - vagyis nem valamiféle kizárólagos "tárgya" vagy témája - éppenhogy a mindenkori történelmi-társadalmi, tehát a közösségekre való tekintettel is felvázolódó lehetséges autonóm egyén! Természetesen úgy az oktatók, akárcsak a hallgatók egyetemi részvétele és jelenléte, akárcsak a kutatások nyilvános "észhasználata" tekintetében! Csakhogy: mi sem gyanúsabb, kellemetlenebb meg kényelmetlenebb - legyen világos: maga az "individuum" számára is - mint éppen az "autonóm egyén". Ezért is búzgolkodnak érte olyan kevéssé a mindenféle (elsősorban persze a "közösségi") "autonómiákért" egyébként állandóan igencsak készségesen megperdülő "mozgalmak". Az autonóm egyénért azonban láthatólag nemigen szoktak mozgalmakat kezdeményezni, úgyhogy, már csak emiatt is, az ilyesmi kizárólag a filozófiára ill. a vele kapcsolatos - helyesebben: belőle eredő - "intézményekre" szakad(na). Az autonóm egyén persze nem az "individuum" - akinek még a neve is inkább az atomizáltságát, mint voltaképpeni egyén-mivoltát mondja ki -, és nem is az el- vagy el-nem-szigetelt ember-egyed (legyen ez bármennyire is "jól felkészítve" szakmailag ill. jól "informálva" vagy "szocializálva"...) Hanem autonóm egyén csakis az, aki a maga emberként való - emberekhez tartozó - megismételhetetlenségének a tudatában, birtokában van úgy a saját tulajdonának (vagyonának, beleértve a saját eszét s annak a használatában megszerzett különféle kompetenciáit és elhívatottságait stb.) mint a saját lelkiismeretének is. Aki tehát a mindenféle "adottságokkal" kapcsolatosan elsősorban - mégis - a maga által belátott, felvázolt ill. felvállalt problematikus lehetőségek felelősségére rászánt tekíntettel létezik. Bizonyára mindenütt és mindenkor - tehát a filozófiaegyetemeken is -, ahol és amikor valóban filozófia, vagy legalábbis valóban a filozófiára való el- és felhívatás történt, akkor az ott csakis az ilyesmire való tekintettel ill. egyenesen ilyesmi gyanánt esett meg. Hiszen a "reflexió" - akárcsak az azzal kapcsolatos "meditáció" - alig jelent lényegében mást mint elmélkedő gondozását annak aki, létezvén - létből részesülvén -, a létről s a létéről, a létezők közepette, mindenkori (lét)gondjában, a (lét)lehetőségeire való lényegi, történelmi és végeredményben a nyilvánosságra utaló - találkozást kereső - tekintettel, aktuális és tényleges módon, gondolkodni és cselekedni képes ill. tulajdonképpen valóban kénytelen. Az autonóm egyén ügye és kérdése ezért valójában nem is erkölcs-, jog- vagy politikafilozófiai, hanem - akárcsak egyáltalán a szabadság dolga - voltaképpen éppenhogy lényegi egzisztenciális ill. faktikus ontológiai kérdés. Ezért is igyekeznek többnyire megszabadulni tőle. Mint valamitől ami egyébként - "autonómia" gyanánt - nem is az egyénre, hanem inkább csak a közösségre tartozik. Vagyis: lényegében gondolattalanul szembeállítva egyént és közösségeit, akárcsak a közösségeket és azok egyéneit. Igaz, a filozófiáról többnyire azt szokták mondogatni, hogy az sohasem eredményez semmiféle valóságos és tulajdonképpeni tudást... Meg azt is, hogy a filozófia belátásai nem alkalmazhatók / "hasznosíthatók" voltaképpen semmiben. És ez valóban reális probléma lehet, de elsősorban csakis akkor, ha a különböző intézményekben filozófia helyett egyfelől puszta diszciplínákat (tantárgyakat), másfelől pedig - közvetlenül vagy közvetve, de - világnézetet oktatnak. Mert mindkettő éppenhogy sorvasztja a fennebb említett - az autonóm egyén irányába való - belátás felé vivő kérdezést. Azaz: egyáltalán a kérdezést. Ami pedig - továbbá - mondjuk a munkaerőpiacot illeti: egyetemünk végzettjeinek a legtöbbike középiskolai tanárként vagy különböző alapítványoknál, társaságoknál, közintézményeknél vagy politikai szervezeteknél, a sajtóban stb. talál magának - "állandó" vagy ideiglenes - munkahelyet. Persze ezen intézmények legtöbbike - közvetlen vagy közvetett - politikai, ideológiai ill. egyházi (meg ugye az általuk gerjesztett ill. alakított közhangulati) fennhatóság alatt áll. Azaz, vélhetőleg, ezek is kevéssé vágyakoznak egyelőre az "autonóm egyénekre"... Meglehet azonban, hogy ez fordítva is fennáll... Tehát azirányban sem lenne ártalmas vizsgálódásokat végezni, hogy vajon azok akiknek ténylegesen is a tehetségükben állott a munkaerőpiac elvárásainak a filozófiaegyetemi oklevelük révén megfelelni, nos azok vajon nap mint nap nem éppenhogy önmaguk megtagadását gyakorolják-e? Igazából azonban a filozófia, bár valóban sohasem "időszerű" meg "aktuális", mégis mintegy "tévedhetetlenül" és/de mindig is eltalálja a maga korát. Azaz a maga korának a valóban valóságos és centrális problémáit és kérdéseit. A "filozófia" csak azért ill. csak akkor nem "hasznos" ill. értelmetlen meg üres stb. foglalatosság, ha valójában "az" nem is filozófia..., csak tévesen annak neveztetik! De ez is csak azt szemlélteti, hogy a "filozófia" neve bizonyos vonatkozásban még ma is vonzó! Eme vonzalom minden csapdájával együtt. Mi mással lehetne magyarázni ugyanis, hogy egyre több csatornán arról értesülünk, hogy szinte minden magára valamennyit is adó cégnek, termelő vagy szolgáltató vállalkozásnak, a különféle intézményeknek stb. ma már "filozófiája" van? Önmagában persze ebben semmi kivetnivaló nem lenne, hiszen akár azt is gondolhatnánk, hogy az ilyesfajta hivatkozással általában olyasmire igyekeznének utalni ami az illető vállalkozásnak stb. a világban - nem csak a saját, specifikus környező világában, hanem - egyáltalán a világösszefüggés szerteágazóbb szövevényeiben való létezését tagoltan és annak az értelmeire valamint a jövőre való tekíntettel is specifikálni lenne hívatott. A probléma inkább annak a kérdésnek a mindeközbeni elhallgatásában rejlik, hogy vajon ezeknek a vállalkozásoknak stb. a filozófiájukhoz van-e még - mintegy "ráadásként" - valóban, mondjuk, gondolkodójuk is? Nem pusztán arról van tehát itt szó, hogy a cégek, az intézmények stb. "filozófiájáról" való beszéd a valóságban többnyire üres marketing-fogás, hanem inkább arról, hogy így voltaképpen kialakul(t) és egyre inkább teret hódít(ott) a gondolkodó nélküli filozófia szörnyszülötte! Az, hogy a filozófiához, - és egyre inkább a "filozofáláshoz" is - (már) nem is kell valójában gondolkodó, hanem elég a - persze kötelező módon "menedzseriálisan" is kiképzett - "profi" meg a "szakember", aki ezek szerint érti a módját annak is, hogy a filozófia puszta nevével és puszta fogalmi eszközeivel élve, lényegében gondolkodás nélkül és, ráadásul, egyenesen a gondolkodás-nélküliségre való siker-ösztönzés gyanánt "használja" a "filozófiát". És talán ugyanez a tendencia magyarázza azt is, hogy - a fentebbiek ellenére - a "filozófia" neve manapság is megmaradt a hiábavaló, a dolgokat s az életet feleslegesen és haszontalanul bonyolító, üres és "értelmetlen" foglalatosságok megfelelőjének. Ennek ellenére énnekem az a meggyöződésem, hogy a filozófia egyetemi oktatásáról ill. a filozófiaegyetemről folytatott meditációnak nincsen - ma sincsen! - más útja, mint egyáltalán a filozófiaoktatás éppen lehetséges filozófikumáról való reflexió. Hiszen a filozófia esetében talán sajátlagosabban merül fel az a kérdés, hogy vajon milyen voltaképpeni viszonyban áll itt egyrészt a filozófia révén való oktatás, másrészt pedig a filozófiára való "oktatás" ill. egyáltalán, a filozófiához való elvezetés, eljutás/eljuttatás úgymond "oktatása"? Ilyenkor persze rendszerint felötlik annak a megkülönböztetésnek az elővétele és újra való szabdalgatása amelyet annak idején ugyancsak Kant eszközölt a sensu scolastico, valamint a sensu cosmopolitico vett filozófia között és amelynek a fogalmi különbözőségek ágazódásain túlvivő hívatottsága épp az lett volna, hogy világossá tegye azt, hogy: bizony filozófiát igazából nem lehet sem tanítani sem pedig tanulni... Ami ugyanis a filozófiából történeti vagy akár másoktól származó a priori észismeretként megtanítható és megtanulható, az ugyan tartalmatlannak nem tartalmatlan, csakhogy éppen a tulajdonképpeni értelmeinek van a híján2. Nos, Kantnak ezek az "önmagukban" is és valóban igen mély ill. tartalmas gondolatai mégiscsak kimondottan és egyenesen az ő egyetemi előadásaiban - vagyis magának Kantnak a fizikai jelenlétében és a fizikailag ugyancsak jelenlévő, a szemüket meresztő és a fülüket vélhetőleg hegyező hallgatókhoz címezve - merülnek fel. Tehát nagyon is meghatározott módon és kontextusban! Ráadásul éppen olyan "tárgyak" kapcsán mint mondjuk a "metafizika" és a "logika"! De - kérdem én - mi értelme volna éppen ilyenkor a filozófia puszta "taníthatatlanságáról" és annak a benne-értett "megtanulhatatlanságáról" - ráadásul fennhangon - és pontosan "professzorként" merengeni...? Úgyhogy, semmi kétség, valójában egészen másvalamiről kell ott szó legyen ill. valójában egészen másvalami történt/történik voltaképpen ott. Kant ugyanis ott - azaz: ebben a hermeneutikai szituáltságban - azt mondja, hogy mindaz ami a filozófia "iskolai fogalmát" képezi az egyrészt tanítható és meg is tanulható, másrészt azonban, bár cseppet sem haszontalan, az ilyesmi mégis még híján van a tulajdonképpeni, a sui generis értelemnek. Annak van tehát híján, hogy az ismeretek ill. a velük kapcsolatos készségek átadásában, elsajátításában és gyakorlásában bizonyítandó "ismeret" és "ügyesség" stb... valóban az emberiség egyetemes (cosmopolitico) céljaira-értelmeire való tekintettel, azokig- és azokra el- és kivetítődve vázolódjék/vázolódtassék fel. Ezek a célok azonban - amelyek közepette tehát Kant számára voltaképpen bármilyen értelemnek a lehetősége egyáltalán ill. egyedül konstituálható - éppenhogy kérdésekként jelentkeznek! "Az in sensu cosmopolitico filozófia a következő kérdésekre vezethető vissza: 1. Mit lehet tudnom? Ezt mutatja meg a metafizika. 2. Mit kell tennem? Ezt mutatja meg a morál. 3. Mit szabad remélnem? Erről tanít a vallás. 4. Mi az ember? Erről tanít az antropológia."3 Azt mondhatnánk tehát, hogy az iskolai valamint világ-értelemben vett filozófia - egyelőre külsődleges - "különbsége" is, pontosan a mentális műveletek értelmében vett puszta eljárásmódok, illetve a kérdezés, az eredendő kérdezés értelmében vett gondolkodás és - igazából - élet különbözősége! Olyan "különbözőség" tehát amelyet a voltaképpeni - az in sensu eminenti - filozófia, amellett, hogy megállapít és körvonalaz, egyben mindig és kimondottan meg is halad és - legalábbis önmagára, a saját magára vett dolgára való tekintettel - fel is számol. Ezt pedig azért nem lehet "tanítani", mert az effajta kérdésben egyszerűen nincs is mit "tanítani"! Másfelől, ha nem kérdezzük őket... akkor azt nem tudhatjuk/érthetjük azonban sohasem, hogy egyáltalán miért is kérdezünk meg válaszolunk mi emberek bármilyen kérdésre... Arról van szó tehát, hogy tartalmakat lehet... értelmeket viszont "nem lehet" tanítani. Ez utóbbiakat ugyanis - elsősorban és mindenek előtt - csak kérdezni lehet egyébként még megszólalni sem szólalnak meg. Akkor hát hogyan körvonalazódhatnának kérdezés-nélkülien? Mint valami ami egyszerűen - egyik vállról a másikra - átadható, átvehető és átruháztatható? Mint holmi képlet vagy algoritmus amit működtetünk. Nos, Kant a maga hallgatói előtt - ill., pontosabban: benne a hallgatóinak a jelenlété-ben - éppen erről morfondíroz(ott) ott fennhangon. Nem pusztán átad(ott) és még kevésbé pusztán elő-ad(ott) tehát valamiféle "tárgyat"..., hanem kimondottan és aktuálisan maga is éppenhogy kérdez(te), kérdezi azt. Közben persze Kant állandóan azt hangsúlyozza ezért, hogy az igazi filozófus a gyakorlati filozófus! Ami nyilván megintcsak egészen mást jelent ott, mint a gyakorlati filozófia "diszciplínájában" - legyen az akár A gyakorlati ész kritikája c. főmű - elért és gyakorolt in sensu scolastico jártasságot. Ellenkezőleg: csak így lehet ill. csak innen vezethet szervesen út a filozófiának valamint a filozófiaegyetemnek a szabadság helye- és fórumaként való körvonalazásához. Manapság azonban egyre többször és többfelől hallunk olyasmiket, hogy alaposabb figyelemmel kellene az egyetemi oktatók némelyikének lenni arra, hogy bizony a filozófiaegyetemre nem csupán olyan hallgatók jelentkeznek akik itt a filozófiával úgymond "magáért a filozófiáért" akarnának kapcsolatot teremteni... Hanem annak valamilyen egyéb területen való hasznosítása érdekében. Emiatt azután éppen a filozófia "filozofikumára" lenne szükségtelen "túlzott", mindennapos és ráadásul nagyon is fárasztó hangsúlyt fektetni... De, voltaképpen mit is jelenthet az, hogy valaki a filozófiát nem "magáért a filozófiáért", hanem... egyéb miatt akarja elsajátítani, ill., hogyha - most mondjuk az egyetemi előadások szempontjából - a filozófiát úgy oktatják, hogy az történetesen ne éppen a filozófiához, hanem... valami "máshoz" vezessen/vezethessen el? Csakhogy: egyáltalán, hogyan is tudná valaki a filozófiát bármilyen más "elméleti" vagy "gyakorlati" területen "felhasználni" vagy értékesíteni anélkül, hogy eközben nem teremtene sajátlagos kapcsolatot önmaga meghatározott kérdéseivel és késztetéseivel ill. anélkül, hogy ne "tudatosítaná" eközben saját kérdéseinek és az azokkal kikerülhetetlenül kapcsolatos projektumainak a tulajdon- és voltaképpeni önmagához-tartozását is...? És ezzel együtt persze azt is, hogy a filozófiával való illető és vélhetőleg mégiscsak óhajtott, "kapcsolat" kiépítésének a felelőssége, akárcsak annak a konkrét fáradalmai is, voltaképpen csak és csakis őrá magára tartoznak ill. tartozhatnak egyedül? Márpedig a - bizonyára mindig meghatározott - kérdéseinknek a mi magunkhoz tartozása, valamint mi magunknak a kérdéseinkhez való tényleges és végeredményben egzisztenciális és horizontszerű hozzá-tartozása éppenhogy a leglényegibb filozófikum - vagy legalábbis azok egyike!!! - amelynek a belátásához és érvényesítéséhez pontosan a filozófiával való legmélyebb és leghitelesebb találkozás szükségeltetik! És ami a filozofálás minden egyes hiteles gesztusából és mindenkor lényegileg kihallatszik és kisugárzik!!! Mármost ebből az én számomra lényegében pontosan az következik, hogy voltaképpen a filozófia oktatásának valamint a filozófia művelésének a "problémája" - most is - egy és ugyanaz a kérdés! Nevezetesen, hogy a voltaképpeni főkérdés - amely engemet is nyugtalanít és mozgat - az, hogy: ...a filozófia alkalmazásának az alapproblémája nem lehet az, hogy vajon hogyan is lehetne valami már "létező" ill. "kész" filozófiát, filozófiai "nyelvezetet" vagy "diszciplínát", olyasvalaminek a megértésére bevetni, ami szükségképpen, elkerülhetetlenül és mindig is pontosan a maga új- ill. sajátos "aktuális" jelenlétével tüntet?! Hanem egyáltalán a filozófiai (ön)reflexió - tehát a filozófia oktatása - számára is a legfontosabb kérdés az, hogy miképpen is lehet a filozófiát egyáltalán alkalmassá tenni arra, hogy az valami valóban kérdésesnek a filozófiai hagyomány elvárásai szempontjából is releváns jelenvalóságának a sui generis és végtére is "szükségképpeni" újszerűségével szembenézzen?! És, hogy ez által - mi, emberek számára - a filozófia éppenséggel az újabb egzisztenciális lehetőségek ablakait nyitogassa?! Erre pedig nincsen recept mert a kérdéses "dogok" meglátására nincsen és nem is lehet "módszerünk". De, kérdem én, vajon nem ugyanez a filozófia oktatásának a lehetőségeivel és az értelmeivel kapcsolatosan is a legalapvetőbb "probléma"? Hiszen, ilyenkor is a leglényegesebb mégiscsak annak a belátása, a beláttatása ill. érvényesítése lenne, hogy egyáltalán és voltaképpen, a filozófia témái nem - de a megpróbáltatásai, a próbálkozásai és a tétjei sem - elsősorban a könyvekben, a tanulmányokban és a "tudomány" belső, persze állandóan "problematikus" állapotaiban "vannak", hanem azok lényegében mindig is az aktuális - azaz: aktusban levő - egyaránt egzisztenciális- és történelmi kihívásoknak való ugyancsak aktuális - aktusban levő -, gondolkodói-reflexív aktusra-hozásában állanak vagy léteznek! És talán pontosan ez a leglényegesebb, a "leghasznosabb" és a "más területeken" is a leginkább értékesíthető-hasznosítható dolog amit a hallgatók a filozófiaegyetem közösségében a filozófiától és a filozófiából az oktatók együttkérdező és együttfilozofáló segítségével, a saját gondolkodásuknak a - persze helyettesíthetetlen - erőfeszítéseiben, "saját eszük saját tanítványaiként" elsajátíthatnak ill. a szó legszorosabb értelmében a magukévá - a maguk birtokává - tehetnek. Miközben persze önmagukat is - autonóm egyének módjára - a saját maguk által valóban felelőséggel óhajtott létlehetőség-irányok kérdező tagolásában is ténylegesen a "birtokukba veszik". Függetlenül tehát attól, hogy a szóban forgó hallgatók mármost valóban a filozófia miatt... vagy "egyéb okokból" iratkoztak be valamilyen filozófiaegyetemre! Úgyhogy a filozófiaegyetemről, akárcsak a filozófia egyetemi oktatásáról folytatott meditációnak sincsen voltaképpen és láthatólag más útja mint: magának a filozofálásnak a jelenlegi helyzetéről és esélyeiről való aktuális - azaz: ténylegesen aktusban levő - meditáció. Ennek kellene tehát a filozófiaegyetemről mint lehetséges egyetemi (filozófiai!) intézményről folyó elemzéseket, vitákat és "politikákat" is irányítania, nem pedig fordítva. Másként ugyanis nem történik megintcsak más, mint az, hogy az egyébként már nagyon is szokványos "akadémiai" filozófiai "laboratóriumoknak és üzemeknek" csak egy olyan újabb változatát alakítjuk ki vagy teremtjük meg, amelyekben - amellett, hogy ezek voltaképpen pusztán csak az oktatás- ill. tudománypolitikai hatalom célkitűzései és elvárásai, valamint a közhangulat és a közakarat közé helyezett szendvics-töltelékek lehetnének - ismét nagy esély van arra is, hogy ott philosophia helyett - valóban és ténylegesen - az "akadémiai gettó filozófiája" gyanánt és egyre inkább: tulajdonképpen misosophia-ra, a bölcsesség, a filozófai gyülöletére "oktatassanak" és "oktassunk". |
|
Jegyzetek: 1 "Igencsak kívánatos, hogy az egyetem tudós közösségéhez egy olyan fakultás is hozzátartozzék, melynek - tanaiban a kormányzat parancsolataitól független lévén - szabadságában áll nem ugyan a parancsolás, ám hogy mindent megítéljen, aminek csak a tudomány, azaz az igazság érdekéhez köze van; mert íly fakultás híján az igazság (kárára a korményzatnak is) soha nem kerülne napvilágra, ám az ész természete szerint szabad, s hogy mit tartson igaznak, abban nem fogad el parancsokat…" Lásd: Kant Immanuel: A fakultások vitája In: I.K.: Történetfilozófiai írások Ictus, h.n.1995 back 2 Lásd még Fehér M. István: A filozófia tanítása c. szisztematikus írását az Iskolai filozófia Magyarországon a XVI-XIX. században c. kötetből, Dialógus Könyvek, Kalligram, Pozsony, 2003, 9-27 o back 3 Kant Immanuel: Pölitz-féle metafizikai előadások (1788-1789) In: I.K.: A vallás a puszta ész határain belül és más írások Gondolat, Budapest, 1974, 131 o. back |
| Vissza |