Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Juhász Gyula |
Haláltánc ének A bölcsességek bölcsessége: Táncolni a halál elébe Táncolni vígan és vakon, Mint pille őszi parlagon. Próbáltam én mindent, e földön, Tudást, szerelmet vágyva, gyötrőn, De minden léptem, sírba vitt És minden vágyam kába itt. Elfonnyad itt a csók, a rózsa, A csillag is lehull a porba, Igazság, szépség hervatag Nincs semmi új a nap alatt. A bölcsesség bölcsessége: Táncolni a halál elébe. Táncolni vígan és vakon A rózsatermő sírokon |
|
" Ha fel kell sorolnunk tíz legnagyobb és legigazabb magyar költőt, neve ott van, az elsők között" írja Kosztolányi Dezső, Juhász Gyuláról. Juhász Gyula (1883-1937) az impresszionista hangulatlíra művelőjeként mélyen hitt a szépségben és a művészetben, melyek a költészet múzsai húrjain halált táncolnak az elveszett Éden felé. A víg vakság táncában sírba-vivő léptek, a vágyak zsákutcájában porba hullt csillagok, igazságot és szépséget keresnek a rózsatermő sírokon. A bánat költője egy vers erejéig Isadora Duncan művésznő emlékét idézi, aki az élet táncából "lehajtott fővel, lemondó lélekkel" ment a halál elébe. A görög filozófia és a nietzschei életszemlélet újra találkozik a líra keretei között, amelyben a művész igyekszik az "élet fogságából a halál szabadságába" lendülni. "Hiába-álmaink oly végtelenek és erőnk oly véges. Dalolunk tomboló életörömtől, s gerincünk sorvad a betegségtől, dalolunk a szellem hatalmáról, diadalmáról és a testparalízisben, bután roskad a porba, az érchúrú líra kiesik a kezéből, s himnuszok helyett csak egy sikoltás tör fel" írja a Nietzsche c. tanulmányában és gyermekien a szokratészi híres mondásra a "tudom, hogy nem tudok semmit"-re utalva, felsírva hozzáteszi: "Mama, én buta vagyok!" |
| (D.I.) |
| Vissza |