"Babeş-Bolyai" Tudományegyetem
Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
 
Az Eristikon filozófiája
- "Misszió" és "Vizió" -
 
Az Eristikon gondolata valamikor 2005 februárjában/márciusában kezdett, halványan és név nélkül felvázolódni, amikor is az akkori I.-éves - pontosabban második szemeszterbeli - Filozófia és Filozófia-Társadalmi Kommunikáció szakos hallgatók érdekesnek találták azt az ötletet, hogy a kolozsvári "Babeş-Bolyai" Tudományegyetem Filozófia Karán egy olyan minden formaságoktól mentes Önképzőkör létesüljön amelyen mód nyílik egyrészt az egyetemen zajló oktatási-tanulási folyamatok - paideutikai - elmélyítésére, de másrészt az olyan filozófiai kitekintésű kérdéseknek a megbeszélésére is, amelyek a hallgatókat egyénileg és mintegy magánjellegű érintettséggel foglalkoztatják.

Az ebben a szellemben lefolytatott és kezdetben minden nagyobb nyilvánosságot nélkülöző találkozók azután a lehető legszervesebb módon vezettek el - 2005 októberében - az Önképzőkörnek immár a szélesebb egyetemi-hallgatói nyilvánosság beszélgető-vitatkozó bevonásával ill. egyre táguló bevonása érdekében történő körvonalazásához. Ezért is neveztetett el a Kör maga éppen Eristikon-nak (ami tehát - kiváltképpen Platón és Arisztotelész óta - a kérdező vitatkozás ill. a vitatkozó kérdezés művészetét jelenti)...

Márpedig a kérdező vitázásban lefolytatott, sajátlagosan tematikus meditáció lényegében nem is más, mint maga a filozófiai kutatás! Olyasmi tehát amit annak idején Kant is kizárólag "az ész nyilvános használata gyanánt" volt hajlandó elképzelni. Úgyhogy itt is hamar kiderült, hogy az Önképzőkör beszélgető-kérdező-vitatkozó szóbeli nyilvánosságához, voltaképpen az érvelő írásbeli kifejtés/kutatás és kommunikáció perspektívája is szervesen hozzá kell tartozzék! Mint amiben az egyetemi filozófiai oktatás ill. a hallgatóknak a filozófiához, a filozofáláshoz való közeledése és az abba való belevonódása éppenhogy a lehetséges értelmeiben csúcsosodik ki!

Ennek érdekében ill. ebben a szellemben létesítjük és indítjuk útra tehát most az ugyancsak Eristikon c. elektronikus filozófiai diákfolyóiratot is. Az itt közölt írások szerzői többnyire a filozófia hallgatói. Nem csupán azok tehát akik erre a karra vannak "bejelentkezve". Hanem egyáltalán azok akik saját, de nyilvános beszélgető meditáció gyanánt szánják rá magukat egy-egy tematikus filozófiai kérdezésre. Amelyet az Önképzőkörön persze majd meg is vitatnak. A megvitatás eredményeképpen "kiépített" dogozatok kerülnek azután - ugyancsak a kommunikáció szellemében és érdekében! - közlésre a folyóirat elektronikus hasábjain is.

Tömören szólva: szándéka szerint az Eristikon - a folyóirat, de az Önképzőkör is - az ész nyilvános filozófiai használatának a szabad "iskolája", kötetlen műhelye és tere kiván tehát lenni. Azaz a szabadság helye, a szabadság tere és a szabadság kimondott lefolytatásának a nyilvános - gondolkodói - cselekedete. Amelynek persze manapság (is) elengedhetetlen feltétele a gondolkodás merészsége.

Innen jön tehát a folyóirat motto-ja is: Cogitare aude! Azaz: Merj gondolkodni! Ez nem pusztán és nem is elsősorban a carteziánus és a kanti hagyományok felvállalását jelenti ki ill. szorgalmazza, hanem sokkal inkább azt a nagyon is aktuális belátást és felhívást közvetíti, hogy a tudás ma már nap mint nap érvényesülő merészségével együtt éppenhogy nem jelentkezik önmüködően a gondolkodás merészsége is. Emiatt azután állandóan kérdéses marad az is, hogy vajon valóban értjük-e azt amit egyébként már "tudunk"?!

A folyóirat minden egyes száma is ténylegesen egy-egy effajta "tér" és terület - architektonikus! - körvonalazódása lenne tehát. Ezért is számozzuk a kiadványszámokat pontosan (számozott) "terek" gyanánt… Persze, mindenféle tematikai kötöttség előzetes rögzítettsége és bekerítettsége nélkül. Ellenkezőleg: a folyóiratszámok éppen azért és úgy válnak "terekké", hogy és mert "architektonikus" felvázoltságukkal együtt ill. annak az alapjain, azok mégis lépésről lépésre, folyamatosan épülnek ki, publikálódnak és készülnek majd szabadon és nyitottan el. A belőlük kiinduló és az újabb - ugyancsak számozott - "terekhez" elvezető lehetséges kör- és sugárutakkal együtt...
A szerkesztők
2006 márciusa