"Babeş-Bolyai" Tudományegyetem Tőrténelem és Filozófia Kar Filozófiai Tanszékcsoport Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
Bolyai Csaba Zoltán: Nándorfehérvár, Magyarország déli kulcsa - A végvár jelentősége a török korban - A legtöbb magyar történelemkönyv amely a török időkkel foglalkozik, kiemeli Nándorfehérvár, azaz Belgrád várának kiemelkedő jelentőségét. A vár nevének jelentése magyarul Bolgárfehérvár, ugyanis a "nándor" szó a régi magyar nyelvben "dunai bolgárt" jelentett. És valóban, a déli magyar végvárrendszer első vonalának legfontosabb erődítménye volt. A legtöbb könyv hozzáteszi, hogy a vár Magyarország déli kulcsa, Magyarország kapuja, az ország legfontosabb végvára, ugyanis akié a vár, azé az egész Délvidék. De miért? Miért lehet ennyire jelentős egy vár, hiszen az nem sokkal nagyobb a többinél, nem is voltak olyan erős falai mint Konstantinápolynak és nem lengte körül a bevehetetlenség mítosza sem. Mégis, amikor erős török sereg közeledett a várhoz, az ország népét elfogta a félelem, mert tudták, ha elesik a vár, mondhatni, oda a haza. Miben rejlik tehát a vár jelentősége? Szakály Ferenc a végvárak jelentőségét a Mohácsi csatáról írott könyvében így határozza meg: "Azt mondjuk, hogy a végvár a mögötte levő területet védi. Ezt azonban akkor sem, később sem úgy kell érteni, mintha bármelyik végvár is képes lenne megakadályozni a török csapatok behatolását a gondjaira bízott országrészekbe. Erre nincs elég ereje. Azonban arra van, hogy katonái becsapjanak az ellenség védővonalai mögé és azt ott, saját odújában nyugtalanítsák. A végvár tehát úgy olja meg igazán a feladatát, ha minél többször, minél nagyobb erővel tudja átvinni a háborút az ellenség területére".1 Innen egy fontos szót emelnék ki: a nyugtalanítást, ami alighanem azt jelenti, hogy örökös vigyázásra, figyelésre kényszeríti a török várak őrségét és a pusztítást képes áthelyezni az ellenséges országrészre, miközben a saját országrész nyugodtan fejlődik és termel. Ez így nagyon helytálló megállapítás, csakhogy Nándorfehérvár esetében ki kell emelnünk még egy nagyon fontos vetületet. Ha megnézzük a történelmi Magyarország térképét, akkor esetleg úgy tünhet, hogy egy déli irányból támadó seregnek látszólag számos felvonulási lehetősége van. De csak látszólag, ugyanis minél nagyobb a sereg, - ami szükséges a győztes hadjárathoz - annál bonyolultabb a helyzete, hiszen még a csata előtt, a sereg felvonulási szakaszában, a hadvezérek elképesztő problémákkal találkoznak. A seregnek egyrészt megfelelő utak kellenek az előrehaladáshoz, másrészt ennél is nagyobb problémát jelent a megfelelő utánpótlás megoldása. Egy hadba vonuló seregnek rengeteg igénye van. A katonáknak szükségük van ruhára, fegyverre, lőszerre, használati eszközökre és ami a legfontosabb: élelemre. De ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű alkoholról sem, ami a morál fenntartásának az elég hatásos eszköze. Emellett tábor éjszakára is biztonságba kell legyen. Gondoljuk csak meg tehát: ha egy felnőtt férfi egy egész napos gyaloglás alatt csak napi fél kiló kenyeret fogyaszt, az a hozzávalókkal és feltétekkel együtt legalább napi egy kiló élelemre nőhet. Ez már tízezer ember esetében tíz tonnára rúg és a XV. században a török fronton egy tízezres sereg nem tartozott a legnagyobbak közé... Aztán, ami ismét igen nagy gond, megfelelő ivóvíz is kell, amiből ismét legkevesebb egy liter szükséges egy harcosnak és körülbelül ötven liter egy lónak. Lényeges kihangsúlyozni, hogy csak tiszta vízről lehetett szó, mert a szennyezett víz betegségeket okozhat. Emellett pedig az állatoknak takarmány is kell és ha a példában említett tízezres seregnek csak a fele lovas, akkor is hatalmas legelők és nagy tavak kellenek a lovak ellátására. Emiatt is a kor hadjáratai inkább nyáron folytak, a "rekvirálás" - az ellátás helyben való megoldása - érdekében. Ezt azonban akkortájt a balkáni államok lepusztult területei miatt sem volt könnyű megoldani. Az utánpótlás megoldható volt szárazföldi szállítmány útján is, igásállatok vontatta szekereken, de ez újabb problémát, újabb ellátásra váró egységeket hozott magával, úgyhogy minél hosszabb volt a hadjárat, annál kevesebb volt a hasznos teher. A XV. században pedig az ágyúk hatékonyságának növekedésével és a nagy kaliberű ostromágyúk megjelenésével együtt... azoknak a szállítása újabb nehézségeket szült. A nagyobb ágyúkat megerősített, vasalt szekéren hordozták, eléjük egy kisebb csorda ökröt fogtak be és nagyszámú segéd egyengette előttük az utat. Ugyanakkor a hidakat is meg kellett erősíteni. Ezekre s a többi ellátási nehézségre egyetlen kézenfekvő megoldás kínálkozott: a vízi szállítás. A hajók sokszorta nagyobb terhet tudtak elvinni, mint a szekerek és ha az árral egy irányban haladtak, pihenniük sem kellett mint az igásállatoknak. Ezzel szemben kikötőket, képzett legénységet, hajózható folyamokat igényeltek, az árral szemben pedig szárazföldi vonatást. De ezzel együtt is gazdaságosabb szállítási megoldás volt a szekereknél. Ezért vonultak a hadjáratok zömében a seregek a folyók völgyében és ezért voltak annyira jelentősek a nagy, bővizű folyók, hiszen egy nagy sereg megfelelő utánpótlása csak ezek segítségével volt megoldható. Most tehát - újra a térképre tekintve - érthetővé válik számunkra a Duna és a Száva összefolyásánál épült végvár szerepe, ugyanis a Duna a Buda és Bécs felé vezető legfontosabb vízi út, míg a Száva a déli határvidéken biztosított mozgásszabadságot. Néhány kilométerrel feljebb találjuk a Tisza torkolatát, amely az ország keleti részei felé nyitotta meg az utat. Emellett fontos kereskedelmi útvonalak keresztezték egymást Nándorfehérvárnál és itt húzódott a Duna mellett vezető egykori római hadi út is, amely évszázadokon keresztül "szolgálta" a hadra kelt seregek vonulását. Ezért amíg a végvár magyar kézen volt egyetlen egy nagyobb török sereg sem tudott behatolni az országba és ott hadműveleteket folytatni, mivel az utánpótlási vonalak mindegyre veszélyeztetve voltak a vár védői által. Emiatt volt tehát annyira jelentős ez a vár és ezért mondta a király Nándorfehérvár 1521-es eleste után a szomorú szavakat: "Országunk most már nyitva áll a török előtt vízen és szárazon és sosem lehet boldog és nyugodt, amíg Szabács és Nándorfehérvár az ellenség kezén marad."2 Ha tehát, végszóként, össze akarjuk foglalni a végvárak és ezek között Nándorfehérvár jelentőségét, akkor ezt alighanem abban találjuk, hogy maga a vár, mivel egy megerősített építmény, védelmet nyújt a bennlévőknek és akadályt jelent a támadóknak. A kisebb portyázó csapatoknak veszélyezteti a létét, mert amíg azok nem képesek elfoglalni a várat, ki vannak téve a várvédők kitöréseinek és rajtaütéseinek; a nagyobb csapatok ha megtámadják a várat, akkor a várbeliek azokat stratégiailag képesek legyőzni. Ugyanis a vár ostromával eltöltött idő lassítja a hadjáratot, a sikeres védelem pedig hatalmas veszteségeket okozhat a támadóknak, emellett pedig, és fentebb ezt hangsúlyoztuk ki, ha a támadó sereg a várat nem foglalja el, az képes a támadókat egyrészt portyáival pusztítani, másrészt pedig az utánpótlási vonalak zavarásával, esetleg elvágásával egyenesen visszavonulásra késztetni. A végvárak emellett, mint ahogy fentebb Szakály Ferenc tollából olvashattuk, képesek a háborút átvinni az ellenség területére, azt pusztítva védeni és biztosítani a végvár mögött levő területeket. A végvári harcok története pedig külön történet, dicsőséges szakasza hazánk múltjának, de ennek az elregélésére talán egy más alkalommal kerül majd sor. 1 Szakály Ferenc: A mohácsi csata. Akadémiai kiadó, Budapest, 1981. 52-53. o. back 2 Uo.: 17. o. back Vissza