"Babeş-Bolyai" Tudományegyetem Tőrténelem és Filozófia Kar Filozófiai Tanszékcsoport Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
Oniga Erika Alakítható-e a múlt problémája a jelen csodájává? Az idő első megközelítésben abszolútnak látszik, azaz függetlennek a dolgoktól és a jelenségektől. Az események viszont mégis tagadhatatlanul időben zajlanak, ahol az ok-okozati összefüggésekből eredendően relatív kezdetük és végük van. Évszámokhoz kötve el lehet helyezni az idő tengelyén az emberiség történetének kiemelkedő eseményeit, melyekből ezúttal kiragadnék két időpontot, az 1933-as, illetve az 1995-ös évet. Végtelen sok név, fogalom, gondolat társítható hozzájuk. Számomra a Reichstag érdekes. Szószerinti fordításban a birodalom napját jelenti. Ezentúl pedig egy olyan épület elnevezése, amely a XIX. század derekától az Észak-Német Szövetség, majd hosszú ideig a teljes Németország törvényhozói jogokkal rendelkező képviselőházát jelöli 1933 olyan hangsúlyos politikai eseményeknek adott helyet Berlinben, amelyek kihatással voltak egész Németországra, sőt az egész világra. A demokráciára mért csapás, a nemzetiszocialisták győzelme utat tört Hitlernek a kancellári tisztség betöltéséhez. A zsarnok heteken belül felgyújtatta a Reichstagot, majd a kommunistákat tette ezért felelőssé. Az ügy Lipcsében került bíróság elé. Az egyik fővádlott, Georgi Dimitrov (mellesleg a Bolgár Kommunista Párt vezetője) a tárgyaláson megkísérelte a német fasizmus leleplezését. A per végén Dimitrovot és két bolgár társát bizonyítékok hiányában felmentették. Csakhogy a gyújtogatás pillanatától kezdődően Hitler fokozatosan megszerezte a kizárólagos hatalmat és elkezdte fatálisan "alakítani" a történelmet. 1995-ben ideiglenesen új "külsőt" kapott a nevezetes épület. Huszonnégy évig tartó tárgyalás után sorra került annak a nagyszabású projektnek a kivitelezése, melynek következtében a Reichstagot több mint százezer négyzetméter polipropilénnel csomagolták be. Az elképzelés megálmodója Christo Javacheff, egy ugyancsak bolgár származású művész. Életúti sablon: tanulmányait hazájában kezdte el, Nyugat-Európába emigrált, majd pár év elteltével a tengerentúlra, New Yorkba. Tevékenységéhez az empaquetage fogalma társul, ami nem lett ugyan külön irányzat, de használatos egy bizonyos alkotói alapállás megnevezésére. Az elrejtés, a takargatás minden bizonnyal a művész fiatalkori tapasztalataiból szövődött tovább, akkor ugyanis Christo egy kommunista csoport tagjaként azt a feladatot kapta, hogy a nemzetközi utak és vasutak mentén rejtsenek el mindent, ami az imperialista ügynökök szemében ronthatta volna az országa tekintélyét. Így indult el az, hogy a művész pályafutása kezdetén egyszerű használati tárgyakat burkolt be, és tett így talányossá. Később azonban egyre merészebb vállalkozásokba kezdett. Christo nyilvánvalóan a szellemességen túl sajátos módon értelmezi a tárgyi világot. Nem pusztán az újrealizmus "mindenki művész, minden lehet művészet" hitvallásáról van szó, hanem a csomagolás kettős természetéről is. Ennek elsődleges célja, hogy megóvja, az ideálishoz közeli körülmények közt fenntartsa azt, ami benne van. Második célja pedig a folyamatos tudósítás a féltett tartalom állapotáról, annak értékéről, jelentőségéről és akár használati módjáról. ... Múlt és jelen egymásból kibontakozó eseménysorokat szül. A múlt meghatározza a jelent, és ennyi... De mégsem teljesen! A "holt" idő tárgyi vagy érzelmi bizonyítékai körülvesznek minket - és mi forgolódunk. A történtekre való rálátás, akárcsak a kulturális emlékezet különböző megnyilvánulásokban érhető tetten. Christo becsomagolta az elrettentő fasiszta szimbólumot. Hatalmába vette, ezáltal ártalmatlanította, megfosztotta eredeti funkciójától és teljesen új megvilágításba helyezte. A megmutatkozva rejtőzködés paradoxonában egy kép tárul elénk, melyre rávetül az emberiség botlása, szégyene és önérzete. A beburkolással bizonyára nem a múlt elrejtése volt a művész célja, hanem pontosan az a sugallat, hogy a lényeg sosem a külsőségben, hanem a tartalomban van. Ilyen egyszerűen. Vissza