Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Márton Imola |
Tizenkét éves kis Jézus |
A Júlia név toposszá válásának folyamata bizonyára már Shakespeare életében elkezdődött, mára pedig már régóta le is rögzült. Valószínűleg nagyon kevés azon emberek száma, akikben, meghallva ezt a nevet, ne születne asszociáció a név és az Erzsébet-kori színház kulcsfigurájának Romeo és Júlia című tragédiája, a világ leghíresebb szerelmi története között. Sok író, költő választotta műve megírásakor hősei számára ezt a nevet, a reneszánsztól, az avantgárdon keresztül, egészen napjainkig. Ez érthető is, hiszen általa tágul a művek értelmezési lehetőségeinek a köre is. Az utóbbi évek erdélyi magyar drámairodalmának és színházi életének egyik leggyakrabban emlegetett alkotása, melynek szerzője Visky András, szintén a Júlia címet viseli. Ha a befogadó rögtön az első olvasat kezdetén, a - párbeszéd a szerelemről - alcím láttán kapcsolatot vél felfedezni e gyakran tévesen monodrámának nevezett mű és Shakespeare tragédiája között, talán nem téved túlzottan. Mindkét drámában központi szerep jut a szerelemnek, melyet negatív irányba befolyásol a politikum és a társadalmi viszonyok. Ugyanakkor mindkét műben megjelenik a halál mint egyetlen szabadulási lehetőség abból a helyzetből, amelybe a szereplők kényszerültek. A közös elemek ellenére azonban mégsem állítható párhuzamba a két mű, mivel teljesen más a szituáció, más a konfliktus, az idő, a tér, vagy akár az üzenet a befogadóhoz. Visky András Júliája már több bemutatót megért: Magyarországon, Kolozsváron, Amerikában. A kolozsvári közönség legutóbb a rockfordi New American Theatre előadását láthatta, Christopher Markle rendezésében. Néha hihetetlennek tűnhet számunkra, mennyire kevés kell ahhoz, hogy egy nézőt magával ragadjon egy előadás. A Juliet-ben ehhez épp elég volt egy tehetséges színésznő(Melissa Hawkins-Kapp), néhány darab fehér vászon, egy nagy, kopott láda, egy pokróc, kevés széna, egy gyertya és néhány fénykép. Az előadás kezdetét veszi és már a színmű első perceiben gyermekhangok szólnak a sötétségből, megszülve azt a sejtést, hogy azok (vagyis a gyermekek) az előadásban központi szerepet fognak betölteni. E megérzés bizonyossággá válik a későbbiekben, annak ellenére, hogy az előadás egyetlen szereplője Júlia, az anya és feleség. Júlia minden gondolatának és cselekedetének elsődleges szempontja és végső célja az anyai gondoskodás, az oltalom és ezáltal gyermekei boldogsága. Bár úgy tűnik, hogy Halál-asszony az angina pectoris által elmenekítheti szenvedései elől a halálba való "elnyugvás" nem mentesíti a gyermekei iránt való felelősség alól, így kénytelen más megoldást találnia. És keres, de nem talál. Tudja, hogy az adott helyzetben a halál a szabadulás egyetlen formája. Szabadok voltak mindaddig, amíg Isten bőrkabátos angyalai fogságba nem hurcolták az Apát, csupán abból az ártatlan kis okból kifolyólag, hogy pap. Ártatlan kis oknak tűnik a néző szemében, természetesen valójában nem is ok arra, hogy családok kényszerüljenek bujdosásra, éhezésre, mégis az adott rendszer számára (amelyben éppen, hogy létezni nem lehet) egy pap a veszély forrása lehet, mivel hazaellenes prédikációival a rendszer ellen buzdíthatja a hívőket. Az előadás alatt azonban mindvégig megnyugtatja a nézőt, és némileg talán Júliát is, hogy Istenhez és olykor Istennel beszélhet. Júlia kérdez, Isten pedig néha válaszol, néha hallgat, néha minden gond okozójaként tűnik fel, olykor a felelősségre vonás tárgya, máskor pedig a puszta tudat, hogy létezik, vigaszt nyújtó. Júlia olykor a vádlottak padjára ülteti Istent mindazért, amivel meg kell küzdenie, azonban még ezeket a pillanatokat is a közvetlenség, a bensőséges viszony, vagy akár a ki nem mondott szeretet jellemzi. Júlia a politika tehetetlen, igazán tragikus sorsú áldozata: elveszíti férjét, őt gyermekeivel együtt marhavagonokból fapadosba, fapadosból újra marhavagonokba hurcolják, és egyetlennek vélt szabadulási lehetősége, a halál sem adatik meg neki. Amikor azonban véletlenül megadatna a halál, de elsőszülött gyermeke, egy tizenkét éves Jézus, hat másik kis Jézussal, mézet és tejet csöpögtetve szájába feltámasztja, akkor tudatosul benne, hogy a szabadulás, hétszeresen ott van körülötte. És Júlia visszafekszik a kemény ládába, ahol az előadás kezdetén is feküdt, három fehér vászonfüggöny körülötte... Egyetlen emberen, egy színésznő játékán múlt, és a nézőtéren érezhető volt valami, ami hasonlít az arisztotelészi katarzishoz. |
| Vissza |