Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Köllő István |
Klió csókja avagy a történelemkutatás gyönyörei - reflexiók a (történelem)kutatási folyamat margójára- |
|
Kutatást temérdek okból lehet kezdeni. Első felütésre a német kutatóegyetemi mintában államvizsgadolgozatügyben fordulhat elő. A hasznosnak a kellemessel való összeházasítását nem minden diák éli meg úgy, mint a tudományos gyönyörökhöz (netán a kulturális maszturbációhoz1 ) vezető királyi utat. Ha valaki mégis az elöbbire törekszik, államvizsgadolgozaton innen és túl is, annak a politikatudós Eric Voegelin2 javaslatát érdemes követnie a szenvedéllyel beoltott szellemről. A világot befogadó nyitott szem és szellem akkor válik motiváltá, ha ez az érdeklődés szenvedéllyel párosul. A legkritikusabb pont pedig éppen ez: egy olyan kérdést találni, ami számunkra probléma. Ha ez sikerül, akkor előzetes, útközben módosítható tézisünk is akad, amely a születendő szöveg gerincét alkothatja. De hogy ne szaladjon el velem a ló, a problémázás mellett még egyéb szempontok is zúgnak egy diák vagy kutató fejében a lehetőségeit illetően: kihez fordulhat segítségért, hol vannak az anyagok, a könyvek, mennyi idő és pénz áll rendelkezésére, netán melyik szemléleti iskolához tartozik és melyiket utálja. Ebben az útkereszteződésben születnek a sikeres, kevésbé sikeres és sikertelen ütemtervek és akár karrierek is. Ha sikerült tisztázni, hogy pontosan mi és miért zavar engem, és ezt milyen lehetséges útvonanalakon lehet megközelíteni, akkor jön a képbe az, ami majd utólag a bibliográfia másodlagos irodalomi részét fogja alkotni. Ha eddig nem igazán tudtuk, hogy konkrétan mit is jelent az, hogy mindenki beleírja magát egy hagyományba, akkor most nagy esélyünk van rá, hogy ezt megtudjuk. Például nem illik a XIX. század második felének Magyarországát tárgyalva az avas marxista (finomabban, a meghaladott) Sarlós Béla szövegeire hivatkozni. Kivéve, ha egy olyan szakcikkéről van szó, ami még mindig hiánypotló. Az más. (Apropó arra, hogy milyen problémánál kötelezzük el magunkat. Mindig vannak akár évtizedekig nem érintett, a piacon hiánycikknek számító vagy egyáltalán nem is tudott, elsüllyedt fontos kérdések. Ha valóban létezik korszellem, akkor ezt valószínüleg nagyon jól meg lehet ragadni abban, hogy éppen melyek az agyonszajkózott és melyek a szőnyeg alá söpört témák. Az aktuális nyugati és nemcsak tudományosságban ráadásul kemény gazdasági fejleményeket is kiugrathatna.) És az ember valahogyan tudja, hogy mit illik és mit nem illik (vagy nem, s ilyenkor jöhetnek a problémák, ha a "szakma" vagy a "szakmán-túl" netán felfigyelne a munkájára). És nemcsak a nonkonformizmus dönti el azt, hogy Sarlós bekerül-e a könyvészetbe, vagy sem. Első lépésben feltérképezzük, hogy hasonló szenvedélyes szellemek hasonló témákban mire jutottak. Hála az Internetnek, most elkövethetjük azt is, hogy (nyomtatott vagy elektronikus) könyvvadászatot indítunk olyan könyvek után, amelyekről egyébként soha nem értesültünk volna, de most be akarjuk szerezni. A szakirodalom feldolgozásának pikantériája, hogy egyes könyveket jó helyen és időben, másokat kevébé, megint ásokat pedig egyáltalán nem kapunk meg. Második lépésben, vagy közben, kinek hogy, terepre megyünk és kis szerencsével izgalmas dolgokra bukkanunk. Lehetőségünk van szűzanyaghoz nyúlni, vagy más kutatók tévedéseit, rosszabb esetben hülyeségeit konstatálni vagy akár a témánkra vonatkozó kánon egészét átértelmezni s mindezt azért, hogy a saját probléma-kérdésünkre válaszolhassunk. Ráadásul a történettudománynak megvan még az a szépsége is (de esetenként kijut ez a többi diszcíplinának is), hogy könnyen kapcsolható a közéleti viták bizonyos rétegeihez. Ezért kifejezetten érdemes nacionalizmuskutatással foglalkozni, hiszen egyébként is, a fáma szerint minden fiatal erdélyi társadalomkutató nemzeti ügyekkel akar foglalkozni (hogy el ne szóljam magam, jómagam is ez lennék, ergo nacionalizmuskutatással foglalkozom. Egyelőre.) Miután már megismekedtünk a problémánk és témája mélységeivel, egy adott időszak és tér emberi közösségének történeti vizsgálatában beleütközünk a relevancia kérdésbe. Kérdéseink és válaszaink nekünk, mint szintén egy kor vagy időszak lakóinak és a vizsgált egységnek is egyformán relevánsak kell, hogy legyenek. De a források elégtelenségét strukturális elemzéssel ellensúlyozva csak az illető egység világából indulhatunk ki és nem fordítva. Habár tudjuk, hogy volt '48-49-es erdélyi polgárháború, '68-as balázsfalvi kiáltvány és '96-os Memorandum-per, az 1860-as években Torda vármegye közgyűlésében lezajlott viták kapcsán fel kell tenni a kérdést, hogy számukra mennyiben és hogyan volt releváns a két, román és magyar nemzetépítés ellentéte. A helyzet az, hogy közben meg aztán a szöveget ÉN írom, valamiből valakiknek, tudatos és tudattalan célokkal. Ez igenis lehet ok aggodalomra, és nagyon sokan azzal töltöttek be oldalakat, hogy ezt a módszertani-ismeretelméleti problémát körbejárják. A természet- és társadalomtudományok hasonlóságának és különbségének vitája már legalább 150 éves, és ebben a főtéma éppen az, hogy hova is tesszük az egónkat. Hiszen másképp ír az ember, ha a leadási határidő elötti éjszaka teszi ezt, ha az első vázlatát írja, ha a sok meddő gondolat után végre előbukkanak az összefüggések, ha témavezetője, barátja vagy bárki jelzi, hogy valami nagyon félrecsúszott vagy valami hihetetlenül jó lett. Már ha egyáltalán ír az ember. Mert nem szimpatikus az, amit a francia Jean-Baprtiste Botul csinált, hogy soha sem írt le semmit, és éppen ezért körülbelül annyit lehet tudni róla, hogy nagy gondolatai voltak, de nem tudni melyek ezek, mert ritkán jegyzeteltek az előadásain vagy a beszélgetései során. Az is gyakran megesik, hogy a kutatási terepen, így a levéltárban, interjúzás közben, a kutatóárokban vagy restaurátorlaborban mechanikus munkát végzünk, s esetleg hónapokkal később figyelünk fel a felgyűlt anyagban, információkban olyasmire, ami eredetileg teljesen elkerülte a figyelmünket, de most akár a legfontosabbnak bizonyul (és hál' Istennek, esetenként írhatjuk újra az egész dolgozatunkat...). A hermeneutikai kör ilyetén bezáródásánál akár gyomorfekélyt is kaphatnánk, mégis a legtöbb kutató az ilyen és hasonló élményeit pozitívan éli meg, hiszen sikerült a forrásokkal valósabb kapcsolatba kerülni, a szenvedéllyel beoltott szellem útján előrelépni. És akkor még nem beszéltünk az ugyancsak híres 'én írok a nyelvvel, vagy ő ír engem, pontosabban ő írja-e az éppen aktuális szövegemet' problémáról. Egyezzünk meg, egy történettudományi munka esetében ez eleve rosszul hangzik, de meg vagyok győződve, hogy a legtöbb kutató összefut vele. Legtriviálisabb esetére egy jó példa az, amikor kortárs politikatudományi fogalmakat használunk a XIX. század középi állam elemzésénél, mert első lépésben így fekszik jól, amit aztán hamar felülírhat az a megfontolás, hogy az esetleges olvasóknak ez jobban közvetíti a lényeget, bizonyos pontatlanságai ellenére is. Ezek alapján nincs mit tenni, be kell látni, hogy ha továbbra is kutakodni szeretnénk, akkor tisztában kell lenni a preferenciáinkkal és lehetőségeinkkel, és azzal hogy ez a tisztázás egy lezártalan kalandnak igérkezik, amelyben (habár erről nem sok szót ejtettem) dialógust folytatunk téren és időn keresztül. Hát ez a szenvedélyes szellem gyönyöre. |
|
1 Ehhez lásd Kelemen Attila Ármin Transindexes cikkgyűjteményének az egyik bejegyzését: http://kelemen.transindex.ro/?cikk=296back 2 Róla bővebben, az Interneten: http://home.salamander.com/~wmcclain/ev-nsp.html és http://www.fritzwagner.com/ev/eric_voegelin_table_of_contents.html back |
| Vissza |