Tőrténelem és Filozófia Kar
Filozófiai Tanszékcsoport
Eristikon - Filozófiai diákfolyóirat
| Részeg Imola |
| Az Én nyomában Horváth Gizella: Maine de Biran - Egy filozófus életútja (Pro Philosophia, Kolozsvár, 2005) |
| Kulcsszavak: Maine de Biran; én-metafizika; szubjektív reflexió |
|
Amint azt már a cím is jelöli, egy monográfiáról lenne szó, melyben Horváth Gizella, egy XIX századi francia filozófus, Maine de Biran életét és munkáságát követi nyomon. Vállalkozását a szerző egyfajta "filozófiai portörlésnek"1 nevezi, ami a poénon túl jól érzékelteti, egy hosszabb ideig mellőzött, de azért mégiscsak figyelemreméltó gondolkodóról van szó. A könyv elsődleges célja ezért az lenne, hogy Maine de Birant megismertesse a magyar olvasóközönséggel. Tény az - jegyzi meg Horváth Gizella -, hogy Maine de Biran nem a legnagyobbak közül való, ám tény az is, hogy nem elhanyagolható. A századelő szellemi életének egyik vezéralakjáról van szó ugyanis, akinek forradalmi gondolkodásmódja jelentősen hozzájárult a francia spiritualizmus illetve életfilozófia kibontakozásához. Maine de Biran eredetisége azonban nemcsak abban áll, hogy úgy tematizálja a szubjektivitást ( az én-t ), mint a test valójával szerves egységet alkotó szellemi funkciót, hanem módszerének, a szubjektív reflexiónak az újszerűségében is. Ez pedig kétségtelenül egy, a felvilágosodás klasszikus tudásfelfogásához képest új paradigma hírnökévé teszi - állítja a szerző. A monográfia a teljes életmű bemutatására vállalkozik. Nemcsak azt a szellemi utat követi végig, amelynek során a filozófus eljut sajátos én metafizikája kidolgozásáig, hanem az azt követő, vallási és antropológiai természetű megfontolásokra kiterjedő önmeghaladási kísérleteit is. E feladat azonban nem olyan egyszerű lévén, hogy Maine de Biran esetében nem igazán beszélhetünk egy olyan értelemben szisztematikus gondolkodóról, mint mondjuk Kant. Kimondott kiadásra szánt műve nem is nagyon létezik - kivéve az első, pályakezdő írását (Mémoire sur l'Habitude) - azok az írásai pedig, amelyek tulajdonképpeni filozófiai munkásságaként vannak számon tartva csak jegyzetek lettek volna főművéhez, amit végül nem sikerült megírnia. Ezért többé kevésbé töredékes írásokról, hézagos gondolatmenetekről van szó, melyeket csak a tervezett főmű filozófiai programja: az "emberről szóló tudomány megalapozása"2 , fűz valamiféle egésszé. Ennek mentén érdemes tehát röviden felvázolnunk Horváth Gizellával együtt Maine de Biran filozófiájának főbb állomásait. Maine de Biran filozófusi pályája az ideológusok (Cabanis, Condillac, Destutt de Tracy) által meghatározott szellemi miliőben veszi kezdetét. Az ő pályázati felhívásukra írja 1802-ben első tudományos munkáját, a Mémoire sur l'Habitude-t (Értekezés a megszokásról), amiben a megszokás érzetekre gyakorolt módosító hatásáról értekezik. Ez még erős szenzualista ihletésről tanúskodik ugyan, felmerülnek azonban már benne azok a radikális nézetkülönbségek, amelyek később teljesen eltávolítják az iskola szellemiségétől. A szóban forgó dolgozat alapkérdése a következő: amennyiben elfogadjuk azt a szenzualista álláspontot, hogy az érzetek a tudat legegyszerűbb alapegységei hogyan magyarázható az, hogy a megszokás (folyamatos ismétlés) hatására különféleképpen artikulálódnak (megerősödnek, vagy elhalványulnak). A kérdés körbejárása során - amiben nemcsak a külső, hanem a belső reflexió tényeire is alapoz - arra a felismerésre jut, hogy különbséget kell tenni aktív és passzív benyomások között. Az utóbbiak esetében ugyanis, nincs hatalmunk a keletkező érzet módosulásai fölött, míg az előbbiek esetében befolyásolhatjuk azok alakulását. A passzív benyomások esetében olyan érzetekre kell gondolnunk, mint mondjuk a fájdalom vagy a hideg érzete, az aktívak esetében pedig olyanokra, mint a mozgás képzetéhez kapcsolódó motilitás, vagy a hallás. Ez utóbbiak azért bírnának kiemelt jelentősséggel, mert létrejöttükben egy olyan aktív erő közreműködését érhetjük tetten, amely az én-tudat konstitúciójának a gyökere. Ez az aktív erő az erőfeszítés tapasztalatában nyilvánul meg, ami így a tudat eredendő tényévé válik. Magától adódik hát a következtetés: a tudatot, a tudatos én-t nem lehet egyszerű érzetek puszta egymásra épüléseként felfogni. Ilyen és ehhez hasonló felismerések vezetik el Maine de Birant egy filozófiai fordulathoz, melynek középpontja immár a "teljes ember"3, a fenomenálisan megnyilvánuló én lesz. Az újabb én-metafizikai korszak két reprezentatív műve: a Mémoire sur la décomposition de la pensée (A gondolkodás elemekre bontásáról) (1804) illetve a Rapport du physique et du moral de l'homme (Az emberi test és lélek közötti kapcsolatról) (1811). Az említett pályamunkák által behatárolt időszakot az a tudományos törekvés hatja át, hogy az én (én-tudat) mibenlétére és genezisére magyarázatot adjon, megalapozva ez által az "emberről szóló tudományt". E filozófiai programot kidolgozandó építi fel a már szóba került főmű tervét, amely az Essai sur les fondaments de la psychologie (Tanulmány a pszichológia alapjairól) címet viselte volna, s amelynek az említett művek egyéb írásokkal együtt részét képezték volna. Maine de Biran pszichológiának nevezi a metafizika általa teremtett ezen új paradigmáját, hangsúlyozva, hogy itt egy olyan "szubjektív ideológiáról" van szó, mely a "belső reflexió" módszerével kívánja kutatni a tudati tényt. A tudományos megfigyelés új módszere tulajdonképpen belső appercepció, de mai nyelvezettel úgy is fogalmazhatnánk: fenomenológiai leírás. Az analógia magától kínálkozik. Horváth Gizella meg is ragadja párhuzamba állítva a XIX. századi filozófust Brentanóval, melynek során bebizonyosodik: Maine de Biran módszere és törekvése alapjaiban megegyezik a XX. századi fenomenológiai iskoláéval. Az említett módszert alkalmazva tehát szóban forgó filozófusunk tovább bontja az eredendő tudati tény a gondolatát, s beemeli rendszerébe az akarat fogalmát, amelyet annak okaként nevez meg. Arról az aktív erőről van itt szó, mely - már korai művében is - az erőfeszítés tudatos komponenseként irányítja érzetmódosulásainkat, itt azonban kiegészül még egy funkcióval: én-konstituáló princípiummá válik. Az én ugyanis az első erőfeszítés által születik meg. Pontosabban: azáltal jön létre én-tudatként, hogy az erőfeszítésben az aktív erő összeütközésbe kerül a passzív testtel, aminek következtében önmaga tudatára ébred. Ugyancsak az én-metafizikai korszak jelentős felismerése az ellenálló test szubjektív ténye. A klasszikus szubsztancia-fogalmat meghaladó, kétségtelenül modern gondolat, hogy eredendő test-tapasztalatunk tulajodképpen saját hús-vér testünk érzékelése, melyet akarati erőfeszítésünknek ellenállóként tapasztalunk és értünk meg. Az ellenállás ténye miatt van az, hogy a közvetlen appercepció belső történéséhez képest testünket idegenként, külsőként éljük meg. Továbbvíve a gondolatot, ehhez Maine de Biran még azt is hozzáteszi: a külvilágról és annak tárgyairól alkotott felfogásunk is e test-séma alapján működik., s tér és valóság érzékelésünket nem az észlelés, hanem az ellenállás e megélt benyomása határozza meg. A felállított szubjektivitás-koncepciót azonban Maine de Biran kénytelen tovább módosítani. Az én- tudat diszkontinuitása illetve a passzív móduszok megléte magyarázatra szorul. Bevezeti hát a lélek szubsztancia és a noumenon hipotéziseit, ezáltal azonban pszichológiai elképzelése egyfajta transzcendentális fordulatot vesz. A módosult koncepció értelmében az én-tudat kontinuitását és a passzív móduszok létét a potencialitásként értelmezett lélek-szubsztancia tartja fenn. Ez azonban noumenon, s ilyenként nem lehet a megismerés, hanem csak a hit tárgya. Ezen újabb ontológiai fordulat továbbá egy kettős igazságfogalom bevezetésére is rákényszeríti filozófusunkat, melyben ismeret és hit azonos szintre kerül. Lévén pedig az igazságfogalom kettős, annak legitim megközelítésmódja is két rendszert jogosít fel erre: a megismerés és a hívés rendszerét. Úgy tűnik azonban - teszi hozzá kommentárként Horváth Gizella - Maine de Birannak sohasem sikerült igazán áthidalni a két rendszer közötti szakadékot. Bár megkísérelte felmutatni az eredendő fenomenális tényben a noumenont, a kettő kapcsolatának mibenlétéről nem igazán tudott többet mondani. Maradt tehát a hit. Maine de Biran vallásos fordulata valamikor 1818 körül következik be (értelmezői legalábbis ekkorra datálják). Ez azonban - ha jól érzékelem Horvát Gizella leírásából - nem annyira filozófiai meggyőződésének, mint inkább tragikus élettapasztalatainak az eredménye. Azok a kisebb lélegzetű írások pedig, amelyekben erre utalást találunk csak érintőlegesen körvonalaznak egy a vallásos hit kontextusában végiggondolt metafizikai elképzelést. Tény, hogy Maine de Biran késői korszakának gondolkodása inkább etikai, antropológiai és teológiai kérdésekre fókuszálódik, arra azonban nem igazán jöhetünk rá, hogy ezt mennyiben, határozzák meg filozófiai belátásai. Igaz ugyan, hogy az újabb paradigmák lehetőségei még megihlenek egy nagyobb szabású művet - mely a Nouveaux essais d'anthropologie (Új antropológiai tanulmányok) címet viselte volna - ez azonban halála miatt befejezetlen maradt. Ha vállalkozása sikerült volna - tűnődik el Horváth Gizella - és egy követhető, összeszedett ópuszt ismerünk meg, recepciójának sorsa is másként alakul talán. Hozzáfűzi azonban azt is: ha mégis így történt volna, akkor Maine de Biran filozófiájának fő erénye, élményközelsége veszett volna el. Maine de Biranról talán ennyit. A róla szóló könyvről azonban még ejtenék pár szót, akár kedvcsinálásként. A monográfiát lehet, hiánypótlónak tekinteni de ugyanakkor izgalmas filozófia- és társadalomtörténeti adalékok tárházának is. Horváth Gizella könyve ugyanis nem csak azok számára lehet érdekes, akiket a század eszmetörténeti vonatkozásai érdekelnek, hanem azok számára is, akik egy viszonylag hiteles képet szeretnének kapni a 19.sz eleji Franciaország társadalmi és politikai életéről, inkluzíve a francia forradalomról. A filozófus életútjának végigkövetése során a szerző részletesen kitér a társadalmi és politikai kontextusok felvázolására, melynek során betekintést nyerhetünk a forradalom előtti monarchia világába, a zavargások és az újdonsült demokrácia atmoszférájába, aztán pedig az ezt követő napóleoni diktatúra és végül a restauráció társadalmi-politikai történéseibe. Mindezt az is színezi, hogy helyenként magának Maine de Birannak a véleménye is hangot kap. S hogy még egy érvet felhozzak a mellett miért érdemes kézbe venni a szóban forgó könyvet, megjegyezném, hogy egy igen olvasmányos, már-már regényszerű írásról van szó, melyben egy " szeretetreméltó"4 ember nehézségekkel teli életét, önmagával és a világgal kapcsolatos töprengéseit is megismerhetjük. Ez önmagán túl azért még azért érdekes, mert Maine de Biran minden egyes leírt sora céltudatos önmegfigyelés: filozófiai gyakorlat, ami az egyedül hiteles belső élményáram perspektívájába állítva reflektál ön-maga, a " teljes ember" történésére. |
|
1 Horváth Gizella: Maine de Biran. Egy filozófus életútja, 9.o. back 2 A szerző Gouhiert idézi: uo. 43. o. back 3 Uo. 190. o. back 4 Uo. 192. o. back |
| Vissza |